Több kecskeméti kiválóság részesült állami elismerésben

2023. 03. 14., 15:40
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulóján adják át a legmagasabb állami kitüntetéseket. Kis János, Kecskemét nyugalmazott evangélikus lelkésze Arany Érdemkeresztet vehetett át kedden délután. Ladics Tamásnénak és Szalayné Mónus Ildikónak pedig a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatát adományozták. A Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozata elismerésben részesült dr. Nagyné Dréher Mária. Fazakas Géza színművész Jászai Mari-díjat vehetett át, Vinczellér Zsolt építész pedig Ferenczy Noémi-díjban részesült. Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Székelyné Kőrösi Ilona történész és Loránd Klára muzeológus.

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Novák Katalin, Magyarország Köztársasági Elnöke a Belügyminiszter előterjesztésére

a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatát adományozták

- négy évtizeden át elhivatottan végzett intézményvezetői tevékenysége, valamint példaadó zenetanári munkája elismeréséül LADICS TAMÁSNÉ asszonynak a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatójának

- több évtizedes példaadó pedagógusi munkája és intézményvezetői tevékenysége elismeréséül SZALAYNÉ MÓNUS ILDIKÓ asszonynak a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetőjének, mesterpedagógusnak

A Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozatát adományozták

- a közigazgatásban példamutató hivatástudattal végzett négy évtizedes kiemelkedő szakmai és vezetői tevékenysége elismeréséül DR. BANKÓ ÁGNES asszonynak a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzati Hivatal nyugalmazott aljegyzőjének

- a közigazgatásban négy évtizeden keresztül példaadó hivatástudattal végzett szakmai munkája elismeréséül BOZÓNÉ NEMES GIZELLA asszonynak a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzati Hivatal, Gazdálkodási Iroda nyugalmazott gazdasági és irodavezetőjének

- több évtizedes példaadó pedagógusi és vezetői tevékenysége elismeréséül DR. NAGYNÉ DRÉHER MÁRIA asszonynak a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott intézményvezető-helyettesének

Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

SZÉKELYNÉ KŐRÖSI ILONA történész, etnográfus, a Kecskeméti Katona József Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa, a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Katona József Emlékházának szakmai vezetője,

LORÁND KLÁRA muzeológus, a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény igazgató-kurátora,

ARANY ÉRDEMKERESZT

Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át nemzeti ünnepünk alkalmából KIS JÁNOS nyugalmazott lelkész, aki szentelését követően előbb Orosházán, majd 1988-tól egészen 2022. szeptemberi nyugdíjba vonulásáig a Kecskeméti Evangélikus Egyházközségben szolgált.

Kis János és Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos felügyelője, aki Batthyány Lajos-díjat vehetett át a Várkert Bazárban

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje

Kéri Laura Zita, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének igazgatóhelyettese Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben.

Dr. Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület elnöke, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára.

MAGYARORSZÁG ÉRDEMES MŰVÉSZE

Horváth Mária Balázs Béla-díjas animációs filmrendező, grafikus, bábtervező művész, a Kecskeméti Rajzfilmstúdió alapító tagja, valamint Szente Vajk Jászai Mari-díjas rendező, író, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház főrendezője Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült kedden Budapesten a nemzeti ünnep alkalmából.

Budapest, 2023. március 14. Csák János kulturális és innovációs miniszter (k) és Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelõs államtitkára (b) átadja a Magyarország Érdemes Mûvésze elismerést Szente Vajk Jászai Mari-díjas rendezõnek, írónak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójának tiszteletére adományozott állami kitüntetések és művészeti díjak átadásán a Pesti Vigadó dísztermében 2023. március 14-én. MTI/Balogh Zoltán

JÁSZAI MARI-DÍJ

Kiemelkedő színművészeti, színészi, rendezői, dramaturgiai és színháztudományi, színházelméleti tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült FAZAKAS GÉZA, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze,

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

RIMÓCZI ERIKA, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház gazdasági vezetője,

Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

GALAMBOS ATTILA műfordító, dalszövegíró, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház irodalmi vezetője,

Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

TÓTH KATA, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház dramaturgja.

FERENCZY NOÉMI-DÍJ

Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült VINCZELLÉR ZSOLT építésztervező művész, a Colorblock Kft. vezetője.

Kecskeméti Ferenczy-díjas 

Vinczellér Zsolt kecskeméti építész, belsőépítész a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában, majd a Soproni Egyetemen végezte tanulmányait. Később a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és 2002-ben a Magyar Iparművészeti Egyetem Építész szakán (Budapest) diplomázott Ferencz István, Reimholz Péter, Csomay Zsófia, Turányi Gábor, Jakab Csaba, Király József és Göde András növendékeként. 2004-ben építész tervezői jogosultságot kapott és a budapesti építész kamara tagja lett. A díjra a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Kecskeméti református Gyülekezet javasolta.

BÁTORSÁGÉRT ÉRDEMJEL

Dr. Pintér Sándor Magyarország Belügyminisztere kiemelkedő helytállása, bátor magatartása elismeréséül Bátorságért Érdemjelet adományozott egyben jutalomban részesítette MOGYORÓ TIBOR c. tű. főtörzsőrmester urat a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját, aki egy égő raktárépületből - miután 1 db PB gázpalack a hivatásos egységek kiérkezése előtt már felrobbant - 4 db felhevült oxigénpalackot és 1 db acetilén gázpalackot hozott ki.