Átlátható betegbiztonság – elsők között mutatta meg adatait a kecskeméti kórház

Ebben a gőzsterilizálóban több mint 130 fokon fertőtlenítik a műtéti tálcákat és a fémeszközöket.

A kecskeméti kórházban minden nap több ezer ember biztonságáért dolgoznak, sokszor a betegek számára láthatatlanul. A fertőzések megelőzése ugyanis nem a műtőben kezdődik, hanem már a sterilizálásnál, a kézfertőtlenítésnél és a folyamatos ellenőrzéseknél.
A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház elsők között tette közzé 2025-ös betegbiztonsági adatait. Dr. Óváry Csaba főigazgató elmondta, ezzel szeretnének felkészülni arra a törvénymódosításra, amely szeptembertől minden aktív fekvőbeteg-ellátó intézmény számára kötelező lesz.


A közzétett adatok szerint tavaly 292 multirezisztens kórokozóhoz kapcsolódó fertőzést regisztráltak, több mint 5500 vértenyésztési vizsgálatot végeztek, és 1185 mintát elemeztek Clostridium difficile (CDI), azaz egy súlyos hasmenéses bélfertőzést okozó baktérium kimutatására. A legsúlyosabb kórházi fertőzések közé tartozó elsődleges véráramfertőzésből mindössze ötöt azonosítottak. A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, ezeket a számokat önmagukban nem lehet értékelni.
Minél több vizsgálat készül, annál nagyobb az esély arra, hogy időben felismerik a fertőzéseket. Ez pedig nemcsak a betegek gyógyulását segíti, hanem azt is, hogy a fertőzés ne terjedjen tovább.

A kórházban jelenleg 22 sterilizáló berendezés működik, UV-fényes kézhigiénés ellenőrzőrendszereket használnak, a laboratóriumi minták útját pedig teljesen digitális rendszer követi. Mindez egy olyan intézményben történik, ahol tavaly több mint kétezer szülés volt, 2170 új daganatos beteget láttak el, és 256 akut szívinfarktusos beteg kapott életmentő beavatkozást.
A kórház szerint a betegbiztonság nem egyetlen mutatón múlik. A rendszeres ellenőrzések, a korszerű technológia, a folyamatos képzések és a fertőzések korai felismerése együtt adhatnak valódi védelmet.
