Az akadémia büszke a kadett fiúcsapatára

2023. 12. 14., 12:28
A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U16-os fiúcsapata a kadett bajnokság alapszakaszában kitűnően szerepel, a főtábla A csoportjában a harmadik helyen áll. A kadett csapatot a Hegedűs Gergely – Dusan Markovic edzőpáros vezeti.

– Elsősorban a csapategységre és arra a szellemiségre vagyok igazán büszke, ami a kadett csapatot jellemzi. Küzdenek egymásért, az akadémiáért és ez a mérkőzéseken érezhető, látható. Az összes többi csak utána jön – mondta Hegedűs Gergely vezetőedző.

A vezetőedző határozott álláspontja, hogy az átmenet az U14-ből az U16-ba az egyik legnehezebb a kosárlabdában. Itt már lényegesen változnak a taktikai elemek, sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a csapatjátékra, olvasni a játékot a mérkőzések közben, gyorsan kell reagálni az adott helyzetekre.

 – Mi a csapat erőssége?

 – Erősségének azt tartom, hogy nagyon jó szerkezetünk van, magas játékosokkal fel tudunk állni, egyre egységesebb a csapat. Viszontlátni a taktikát, amit én elképzeltem a pályán. Persze még sok hiba társul hozzá, de ezek teljesen természetes dolgok, hiszen ezek fiatal srácok.

– A csapat eddigi teljesítménye, fejlődése alapján mire lesz képes?

 – Az én elvárásom az, hogy egyenes ágon az ország legjobb nyolc csapata közé sikerüljön bejutni. A miénk a legerősebb csoport, ennek ellenére reálisan van esélyünk a nyolcba jutáshoz.

– Van-e válogatott-kerettag a csapatból?

 – Asztalos Miklós és Gera Viktor tagja a magyar fiú kadett válogatott keretének. Másfél éve stabil tagjai a nemzeti gárdának, december 20–22. között a válogatottal utaznak Lengyelországba, ahol egy tornán szerepelnek. Ők az akadémia U18-as csapatában is lehetőséget kapnak.

– Több csapat mellett is edzőként tevékenykedik. Ez miben segíti a munkáját?

– Nagy megterhelés, de örömmel csinálom, mert tevékenyen hozzá tudok tenni ahhoz, hogy a kecskeméti kosárlabda-utánpótlás biztosítsa a jövőben a felnőtt csapat utánpótlását. Így teljesen egymásra épülnek az edzések, a fejlesztések, amelyeket Dusánnal végig egyeztetünk, és végig tudjuk követni egy-egy játékos munkáját, fejlődését.