Az általános iskolásoknak is eredményt hirdettek a Zrínyi-matekversenyen

2023. 03. 04., 13:37
Szombat délelőtt az általános iskolások mezőnyében is ünnepélyesen kihirdették a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei eredményeit. A kecskeméti Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskolában megtartott eseményen több mint 150 diákot díjaztak.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 40 képet tartalmaz

Az eredményhirdetés kezdetén Katonka Milos, az iskola harmadik osztályos tanulója gyönyörűen elszavalta Petőfi Sándor Szeget szeggel című versét.

Dr. Szabó Ildikó, a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola igazgatója köszöntőjében kiemelte a pedagógusok kiemelt szerepét a tanulási folyamat sikerességében. Hangsúlyozta, hogy a valódi tehetséggondozás nem azonos a "versenyistállónak bélyegzett lelketlen hajszolással". A tehetséggondozás a szülők, a pedagógusok és az oktatáspolitikusok közös feladata kell, hogy legyen - hangoztatta.

A verseny első fordulóján országszerte - beleértve a határon túli diákokat is - csaknem 47.000 tanuló indult. Bács-Kiskun vármegyében a 2-8. osztályosok között 79 iskolában 1.808 tanuló vett részt az első fordulóban. A vármegyei (azaz második) forduló 7 város 11 iskolájában zajlott 902 résztvevővel. Közülük a legeredményesebb 152 diákot jutalmazták a szombati eredményhirdetésen.

E 152 diák közül a legtöbben az egyéni versenyben értek el kimagasló eredményt, de vannak közöttük olyanok is, akik az egyéni versenyben ugyan nem kerültek évfolyamukból a legjobb 20 közé, de két iskolatársukkal együtt csapatban nyújtott kiemelkedő eredményükkel a díjazottak közé kerültek.

A megyei verseny legsikeresebb versenyzőit a szervezőbizottság várja az április 21-én megrendezendő országos döntőre.

Idén 34. alkalommal rendezték meg a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt. Az országos megmérettetés megyei szervezője idén is a kecskeméti Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola volt.

A 9-12. évfolyam számára pénteken tartották meg az ünnepélyes díjkiosztót, melyen összesen 68 tanuló vehetett át oklevelet és jutalomkönyvet. A pénteki eredményhirdetésről csatolt cikkünkben olvashat.

SZOMBATON KIHIRDETETT EREDMÉNYEK

  • AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁS KOROSZTÁLY LEGJOBBJAI
2. oszt.Díjátadó:Csordás Mihály
3.helyHelenkár LiliKecskeméti Református Általános Iskola
 Tanítói:Lakatos Mónika, Andrássyné Dolog Éva
2.helyOláh KornéliaPetőfi Sándor Katolikus Általános Iskola
 Tanítója:Bartha Rita
1.helyDrenyovszki CsabaSzent Imre Katolikus Általános Iskola
 Tanítója:Magyar Hajnalka
3. oszt.Díjátadó:Dr. Szabó Ildikó
3.helyKubránszky GergőPetőfi Sándor Katolikus Általános Iskola
 Tanítói:Koleszár Edit, Rapcsó Ibolya
2.helyPápai JonatánBajai Szent László ÁMK Ált. Isk.
 Tanítója:Dr. Szluha Gyuláné
1.helyAlbrecht RóbertPetőfi Sándor Katolikus Általános Iskola
 Tanítói:Koleszár Edit, Rapcsó Ibolya
4. oszt.Díjátadó:Ivanics Zoltán
3.helySzabados LiliánaArany János Általános Iskola
 Tanítói:Szőkéné Szabó Gabriella,
Balogné Nagy Katalin
2.helyDobos TamásCorvin Mátyás Általános Iskola
 Tanítója:Tar-Hetényi Mónika
1.helyFazekas BenedekCorvin Mátyás Általános Iskola
 Tanítója:Nagy Anett
5. oszt.Díjátadó:Nagy Tibor
3.helyHorváth ÁkosPetőfi Sándor Katolikus Általános Iskola
 Tanárai:Nagy Tibor, Nagyné Lelkes Anikó
2.helyBabai HédiPetőfi Sándor Katolikus Általános Iskola
 Tanára:Nagy Tibor
1.helyKósa Ferenc BenceKodály Zoltán Ének-Zenei ÁI. és Gimn.
 Tanárai:Aszódiné Pálfi Edit, Nagyné Lelkes Anikó
6. oszt.Díjátadó:Kerpits Miklós
3.helySzabó VinceBányai Júlia Gimnázium
 Tanára:Kiss Róbert
2.helyBakos DávidCorvin Mátyás Általános Iskola
 Tanára:Pásztiné Bisztyó Gabriella
1.helyTóth SimonBányai Júlia Gimnázium
 Tanára:Reiterné Makra Zsuzsanna
7. oszt.Díjátadó:Pászti András
3.helyDeli ÁgnesKecskeméti Református Gimnázium
 Tanára:Balogh-Litzinger Adrienn
2.helyLeitem VillőBányai Júlia Gimnázium
 Tanára:Szittyai István
1.helyBodor BenedekKecskeméti Református Általános Iskola
 Tanárai:Gyömbér Csaba, Csordás Mihály
8. oszt.Díjátadó:Pálfi Tamás
3.helyLévai PetraReformátus Kollégium Központi Ált. Isk.
 Tanára:Veress Andrea Éva
2.helyElek JánosKiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola
 Tanára:Kemény Csaba
1.helyZólyomi CsongorBányai Júlia Gimnázium
 Tanára:Badó Zsolt
  • A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ LEGEREDMÉNYESEBB NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMAI
3.helyKunszentmiklósi Baksay Sándor Ref. Gimn. és Ált. Isk.
2.helySzegedi Karolina Általános Iskola és Gimnázium
1.helyKecskeméti Bányai Júlia Gimnázium
  • A VÁRMEGYEI FORDULÓ LEGEREDMÉNYESEBB ÁLTALÁNOS ISKOLÁI
6.Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola
5.Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és AMI
4.Corvin Mátyás Általános Iskola
3.Zrínyi Ilona Általános Iskola
2.Kecskeméti Református Általános Iskola
1.Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola

Kapcsolódó cikk