Az anyatejes táplálást ünnepelték a Bringaparkban

2025. 08. 01., 18:25
22. alkalommal ünnepelték Kecskeméten az anyatejes táplálást a Szoptatás Világnapján. A Homokbányai Bringaparkban péntek délelőtt megtartott esemény idén is a Hírös Családmentor Egyesület és az önkormányzat közös szervezésében valósult meg. A védőnők a saját körzetükben hívták meg azokat az édesanyjákat, akik legalább hat hónapos korig anyatejjel táplálták gyermeküket.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 30 képet tartalmaz

Kecskeméten 22. alkalommal rendeztek ünnepséget az anyatejes táplálás világnapján, mely már egy igazi közösségi eseménnyé vált. A Homokbányai Bringaparkban megtartott délelőtti rendezvényen idén az interaktív programok és kézműves foglalkozások adták a programok javát. A Hírös Családmentor Egyesület és a kecskeméti önkormányzat közös szervezésében létrejött baba-mama programon ezúttal is nagy számban vettek részt olyan édesanyák, akik legalább 6 hónapos korig anyatejjel táplálták gyermeküket, őket ünnepelték ma.

– Nagyon sok kiállító vett részt az eseményen, kézműves foglalkozással vártuk a gyermekeket és a szülőket. A cél az volt, hogy egy tartalmas és hasznos délelőttöt töltsünk együtt, ahol töltekezni tudnak, kapcsolatokat tudnak építeni az anyukák, közösséget tudunk mi is építeni, és a szakemberek is tudnak egymással találkozni
— fogalmazta meg céljukat Kis Éva védőnő, laktációs szaktanácsadó, a Hírös Családmentor Egyesület elnöke. 

A HIRCSE elnöke a mai eseményen is felhívta a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára és egészségügyi valamint pszichés előnyeire az anya és a gyermek szempontjából. Az idei év jelmondata az, legyen a szoptatás az első! Kis Éva hangsúlyozta, hogy egy fenntartható, támogatóhálózat kialakítására törekednek. Az édesanyák egyre tájékozottabbak és évre-évre nő a száma azoknak, akik anyatejjel táplálják babáikat.

– Egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy egy kisbaba az élete első percétől kezdve anyatejet kapjon. Nem csak a bélrendszer és az immunrendszer fejlődése szempontjából, hanem egy olyan lelki kapcsolat alakul ki anya és gyermeke között a szoptatás során, ami életre szóló menedéket, biztonságot, kötődést fog neki adni - emelte ki a laktációs szaktanácsadó.

Kecskemét igazi családbarát város, ahol a városvezetés különös figyelmet fordít a legfiatalabbakra.

A mai anyatejes táplálást népszerűsítő rendezvényen Engert Jakabné köszöntötte a résztvevőket. Az alpolgármester köszöntő beszédében kiemelte, hogy az önkormányzat minden évben jó szívvel és örömmel csatlakozik ehhez az eseményhez.

- Szeretném megköszönni a szervezést és biztosítani a HIRCSÉ-t a velünk való együttműködésre. Minden olyan család szervezetnek felajánljuk az együttműködésünket, akik a kecskeméti gyermekekért, a kecskeméti családokért dolgoznak
— fogalmazott Engert Jakabné. 

A helyszínen többek között kint volt az EFI és bemutatkozott a nemrég megnyílt Laktációs Ambulancia is.