Az Aurin Leánykar énekelt a Bartók Rádióban

Kecskemét(iek) a nagyvilágban

2024. 06. 21., 10:42
A Bartók Rádió Ars Nova című műsorának csütörtök esti adásában a Durányik László vezette Aurin Leánykar énekeiben gyönyörködhettek a közmédia hallgatói. A XX. és a XXI. század zenéjéből válogató magazinban a kecskeméti lányok többek között Tóth Péter, Gyöngyösi Levente és Kocsár Miklós kompozícióit szólaltatták meg.

Néhány héttel ezelőtt, május 11-én Kecskemétre költözött a Bartók Rádió! A komolyzenei csatorna „ArTRIUM 2024” című tavaszi kortárszenei hangversenysorozatának első estjét a Kecskeméti Kodály Iskolában rögzítették. A Magyar Örökség-díjas intézmény dísztermében a Durányik László vezette Miraculum Gyermekkórus, az Aurin Leánykar és az Aurin Vegyeskar énekelt. A koncert után – a szép számban megjelent zeneszeretők hosszas ünneplését követően – a fővárosi rádiós szakemberek elismeréssel illették a kecskemétiek produkcióját, amint azt a stáb egyik tagja meg is jegyezte: „Nincs az országban az aurinosoknál tisztábban éneklő kórus!”

Csütörtök esti adásában a Bartók Rádió Ars Nova című, napi rendszerességgel jelentkező műsora többek között a hírös városban rögzített felvételekből sugárzott néhányat. A Bánkövi Gyula szerkesztette, a XX–XXI. század zenéjéből válogató magazin hallgatói estéről estére bepillantást nyerhetnek a legjelentősebb ma élő zeneszerzők műhelyeibe, meghallgathatják a kiváló magyar komponisták alkotásait, ismerkedhetnek a nagyon is pezsgő kortárs zenei élet mindennapjaival. A legújabb művek mellett az elmúlt száz év fontos kompozícióit is műsorra tűzik, olyan alkotásokat, amelyek iskolákat, irányzatokat teremtettek, amelyek a XX–XXI. századi zene nyelvének alapvetéseit fektették le. A tegnap esti adást részben a Kecskeméten felvett anyagból állították össze. Az Aurin Leánykar előbb John Rutter: Fort he beauty of the Earth, című művét énekelte, azután Tóth Péter: három szerzeményét – Üres a ház (Mechler Anna versére), Ave Maria és Ubi caritas – szólaltatta meg, azután Orbán György: Ave Mariája, illetve Gyöngyösi Levente: Cantate Dominója hangzott el, míg műsorukat a kecskeméti leányok Kocsár Miklós három kompozíciójával – Salve Regina, Sub tuum praesidium és Jó szánút, jó fejsze (Kányádi Sándor versére) – zárták. Az együttest Durányik László vezényelte, zongorán Lestákné Valasek Szilvia működött közre.

A Bartók Rádió június 20-i Ars Nova című műsora – az Aurin Leánykar énekei 22:24:00-tól – a következő linken hallgatható vissza:

https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-bartok/?date=2024-06-20_22-00-00&enddate=2024-06-20_23-09-58&ch=mr3

Az Aurin Leánykar műsorából további két darab (Kocsár: Psallite Deo és Orbán: Daemon Irrepit Callidus), illetve az Aurin Vegyeskar teljes műsora június 25-én, jövő hét kedden lesz műsoron 22.00 órától.

Fotók: Pálinkás Edit