Ma rótták le tiszteletüket mindazok, akik pályatársként, barátként vagy rajongóként tisztelték és szerették Csombor Teréz, (Óze-díjas) Aase-díjas színművésznőt, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagját.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 22 képet tartalmaz
A tisztelet virágait helyezték el ma délután Csombor Teréz, Aase-díjas (ÓZE) színművésznő ravatala előtt.
"Mert amikor ő játszott, énekelt vagy mesélt, akkor megállt az idő és egy pillanatra az ember megfeledkezett minden bajáról, az életéről! – ezekkel a szavakkal búcsúztatta ma Orth Péter színművész, édesanyját Csombort Terézt, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagját.
Csombor Teréz maga volt az élet és a vitalitás, egy atomreaktor hevével lángolt és hevítette fel a világot – tette hozzá Orth Péter színművész, majd így folytatta: Én, mi, mindent köszönünk anyukám és ígérjük, hogy Elizát úgy fogjuk nevelni, hogy tudja milyen nagy ember volt a nagymamája.
Csombor Teréz búcsúztató beszéde és színésztársai emlékezése bővebben a KTV Kiemelő magazinjában látható:
Életút
Csombor Teréz 1956-ban született Alattyánon, Jászberényben, a Lehel Vezér Gimnáziumban érettségizett 1974-ben, 1981-ben szerzett diplomát a Színművészeti Főiskolán. 1975-től aktívan játszott, először a szolnoki Szigligeti Színházban, majd a győri Kisfaludy Színházban. 1989-ben szerződött a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházhoz. Pályafutása során olyan klasszikus szerepeket formált meg, mint Iluska a János vitézben, Adél A denevérben vagy Stazi a Csárdáskirálynőben. A színházi színpadon valóságos energiabomba volt”. Játszotta Nemes Nagy Ágnes és Novák János Bors néni című darabjának címszerepét, Kamilla kisasszonyt a Liliomfiban, Denise-t a Nebáncsvirágban. A színpad mellett televíziós és filmes produkciókban is feltűnt. Szerepelt az Oltári csajok, A tanár, a Drága örökösök című sorozatokban és Az unoka és az Átjáróház című filmekben. Munkáját több díjjal is elismerték. 2016-ban megkapta a Színikritikusok díját a legjobb női mellékszereplő kategóriában. 2018-ban vehette át az Aase-díjat, 2021-ben Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott. 2024 óta a Kecskeméti Katona József Színház örökös tagja.