Az evangélikus templomban adtak karácsonyi koncertet az M. Bodon Pál Iskola együttesei

2022. 12. 20., 20:24
A járványhelyzet miatti két éves kényszerszünet után idén ismét megrendezésre kerülhetett az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola karácsonyi hangversenye az evangélikus templomban. A kedd esti koncerten a zeneiskola több együttese is fellépett.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 33 képet tartalmaz

A legnagyobb apparátus az angol tradicionális karácsonyi dalt előadó fúvószenekar nyitószámánál szólalt meg. Ezt követően több zenekar és kamaracsoport idézte meg a karácsonyi hangulatot. Műsort adott az iskola kis vonószenekara, a Tücsökzenekar, továbbá gitár, furulya, trombita, vonós kamaraegyüttesek. A fuvolazenekar előadásában egy klasszikus mű, valamint a gitárzenekar és a kórus közös előadásában egy barokk darab csendült fel. A koncertet a tanári kórus zárta Kodály Zoltán Adventi ének című művével.

A Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola fellépései az adventi időszakban felszaporodnak, városszerte megjelennek a zenét tanuló gyerekek a különböző kulturális rendezvények keretein belül. A szeretet ünnepe egy remek lehetőség a tehetséges gyerekeknek a bemutatkozásra, ilyen alkalmakkor tapasztalják meg, mivel jár egy fellépés, milyen izgalmak kísérik a munkájuk gyümölcsét. A fellépéseken nem csak a diákok szorgalma látszik meg, hanem az őket felkészítő tanárok és a hátteret adó szülők áldozatos munkája is.

A decemberi zenei élet minden szegmensében jelen voltak az M. Bodon együttesei. A városi adventi műsorok állandó résztvevői, akik hétről hétre ott álltak a hidegben és szólaltatták meg hangszereiket a főtéri gyertyagyújtások alkalmával.

A tanítási szünet előtti napok sem telhettek zene nélkül. A zeneiskola hagyományos karácsonyi hangversenyét látogatók száma miatt a rendezvény már kinőtte az iskola dísztermét, ezért hat évvel ezelőtt Kis János evangélikus lelkész befogadta a koncertet, azóta az evangélikus templomban szólalnak meg a karácsonyi dallamok. A járványhelyzet miatt sajnos kimaradt két év, de az idén ismét megrendezésre kerülhetett a zeneiskola egyik legmeghittebb ünnepi hangversenye.