Az MLSZ Versenybizottsága dönt a Kecskeméti Te bajnoki meccsének folytatásáról

2025. 09. 02., 14:48
Vasárnap a heves esőzés miatt félbe kellett szakítani a Kecskeméti Te bajnoki meccsét a Honvéd ellen a Széktói Stadionban. A mérkőzés sorsáról az MLSZ Versenybizottsága hoz majd döntést.

A Széktói Stadion tavaly nyáron felújított pályateste korábban már sokszor vizsgázott jól csapadék esetén, és a vízelvezető rendszer jó 20 percig ezúttal is állta a sarat, azonban ekkora mennyiségű csapadék nemcsak a pályán, hanem a város más pontjain is gondot okozott, olvasható a Kecskeméti Te közleményében.

A vihar szinte pontosan a mérkőzés kezdetén csapott le a Széktói Stadionnál. Takács Tamás játékvezető végül a 29. percben öltözőbe rendelte a csapatokat, majd 30 perc szünetet követően végül a félbeszakítás mellett döntött a felekkel egyeztetve, miután az időjárás és a pálya helyzete nem javult.

A versenyszabályzat alapján ezt követően olyan lehetőségek között mérlegelhet a bizottság, mint hogy a mérkőzésből hátralevő játékidő lejátszását rendeli el, vagy a mérkőzést a félbeszakadáskor kialakult pályán elért eredménnyel igazolja le. A mérkőzés sorsáról döntés várhatóan a héten születik.