Az utolsó pillanatban dőlt el a meccs Veszprémben

2023. 11. 21., 08:46
A utolsó másodpercben kapott góllal tudta otthon tartani a győzelmet a Veszprém a SG Kecskemét Futsal ellenében.

Alig kezdődött el a mérkőzés, Pál rögtön szabadrúgás mögé állhatott. A lapos lövés középre ment, így Spandlernek nem okozott különösebb gondot. A sérült Krajcsi helyén most kezdőcsapatba kerülő Rigót is felavatták aztán, lábbal védte Everton próbálkozását. A 4. percben viszont már tehetetlen volt. Az ex-kecskeméti Gavrilovic szerezte meg a vezetést a Veszprémnek, 1-0. Riadót fújtak a kék oroszlánok, és nem sokkal később kisebb szerencsével egalizálni tudtak öngóllal, 1-1. A két gyors találat után csendesebb időszak következett. A félidő derekán magasabb tempóra kapcsolt a házigazda, kisebb-nagyobb lehetőségek adódtak is előttük, de Rigó eszén nem tudtak túljárni, vagy pedig a kapufa segítette ki a hírös városiakat. Egy perccel a félidő előtt időt kért a vendég gárda szakmai stábja, érdemben nem változott, így a félidőre 1-1-es döntetlennel vonultak a felek.

A második felvonás legelején Suscsák lövését kellett Spandlernek bravúrral hárítani. Lendületben maradt a Kecskemét, ám a hazai szabálytalanságok tördelték a játékot. Fordult a kocka, és a Veszprém lett a kezdeményezőbb, és a 28. percben egy szöglet után Gerencsér lövése talált utat a kapuba, 2-1. Középkezdés után egyből egalizált az SG Kecskemét Suscsák révén, 2-2. Spandler védett önfeláldozóan, kicsin múlt csak, hogy megszerezze a vezetést a hírös városi alakulat. Nem mert egyik csapat sem eztán túlságosan kitámadni, inkább a biztos védekezésre helyezték a hangsúlyt, és onnan próbáltak meglódulni a másik térfél irányába. Másfél perccel a vége előtt az ötödik kecskeméti csapatfaultot fújták be, így óvatosan kellett a hajrában játszaniuk, hogy elkerüljék a tízméterest. Pál vetődve blokkolt az utolsó másodpercekben, ezt követően hosszasan ápolni kellett, és nem is tudott visszatérni a pályára. Szöglettel jöhetett a Veszprém, előtte időt kértek. A taktika bejött, Luxra jött ki a figura, távoli lövése a lábak között suhanva, a kapufáról vágódott be, 3-2.

Marko Gavrilovic sportigazgató: A futsalban is igaz az a törvény, hogyha nem használod ki a helyzeteid, akkor az megbosszulja magát, és az ellenfél majd ki fogja az övéit. Nagyon akartuk a győzelmet, mentünk előre, és ebből alakult ki az a szituáció, amelyből végül kaptuk a gólt. Kikapni sosem jó érzés, pláne az utolsó pillanatban. Ettől függetlenül le a kalappal a fiúk előtt, mert nagyot harcoltak, emelt fővel hagyhatjuk el Veszprémet. Tanulnunk kell a mai mérkőzésből, és folytatni azt az utat, amelyen elindultunk, hiszen még számos nagy csata vár ránk.

1. Futsal Club Veszprém – SG Kecskemét Futsal 3-2 (1-1)
Férfi futsal NBI, 14. forduló
2023.11.20., 18.30 @ Március 15. úti Sportcsarnok

https://futsalhungary.hu/meccs/1842462