Bajnokaspiránshoz utazik pénteken a KTE-Piroska Szörp

2023. 02. 28., 10:35
Sok emlékezetes csatát vívott már a másodosztályban a PLER-Budapest és a KTE; hol egyik, hol másik csapat javára billent a mérleg. Az idei versenyévben viszonylag nagy különbség van a két csapat teljesítménye között, így a papírforma a pestszentlőrinciek sikerét ígéri.

Kisebb-nagyobb sérülések okán erősen „foghíjas” a KTE-Piroska Szörp kerete; Forgács Tamás folytatja a labdanélküli edzéseket, egyelőre csak óvatosan mozoghat. Kalmár Dániel a héten rossz hírt kapott, térdében elszakadt az elülső keresztszalag, rá idén már biztosan nem számíthat Tóth Norbert vezetőedző. Harci sérülések nehezítik több játékos edzésmunkáját, de a gárda nem panaszkodik, teszi a dolgát, készül a PLER elleni összecsapásra.

Nagy teher nem nyomja Horváth Andorék vállát, hiszen a PLER kiválóan szerepel az idei versenyévben; 14 győzelem mellett 2 döntetlen és csupán 2 vereség a mérlegük, 31 pontot gyűjtöttek a bajnokságban, és csak 1 ponttal vannak lemaradva a listavezető Egertől. A PLER egyébként mindkét vereségét ősszel szenvedte el, előbb a 4. fordulóban hazai pályán kapott ki a Vecséstől (27-28), később a 7. fordulóban az Ózd otthonában maradt alul két góllal (27-25). A PLER legutóbb épp a Vecséssel csapott össze, azon a találkozón döntetlen lett a végeredmény (24-24).

A KTE-Piroska Szörp és a PLER az 5. fordulóban, október 1-én találkozott egymással legutóbb, öt góllal a PLER bizonyult jobbnak a Messzi István Sportcsarnokban (28-33).

Tóth Norbert vezetőedző (KTE-Piroska Szörp): - Nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, de nem feltartott kézzel utazunk a PLER-hez. Megfogyatkozott keretünk okán a legfiatalabbak is lehetőséget kapnak pénteken, ebből le tudjuk szűrni, hogy a későbbiekben számíthatunk-e rájuk. Azokat a támadásvariációkat gyakoroljuk, amelyre a bevethető játékosállomány alkalmas, mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el.

PLER-Budapest – KTE-Piroska Szörp

Férfi kézilabda NB I/B, 20. forduló

2023. március 03. péntek, 18:00

Budapest, Sportkastély
Vezeti: Hajdu, Halász