Befejeződött az aratás - Jó évet zárhatnak a vármegyei gazdák

2025. 08. 13., 14:05
Jó évet zárhatnak a gazdák, már ami a gabonatermesztést illeti, ugyanis az országos átlagnál is jobbat teljesített a vármegye. Ősszel és télen is volt csapadék, a május pedig kiváltképpen esős volt, ami segített a földeknek. Gáspár Ferenc, a NAK vármegyei szerveztének elnöke azt is elmondta, hogy a kukoricának rossz az idei termése.

Befejeződött az aratás. A Bács-Kiskun vármegyei gazdák most egy kicsit fellélegezhetnek, ugyanis a gabonafélék jó termést hoztak idén, jobbat, mint az előző években.

- Főleg árpából elég szép termésünk volt, az országos átlag fölött. Búzából az országos átlagot hoztuk,  5 tonna körüli termésátlagunk volt. Én azt gondolom, hogy minőségben és mennyiségben a gabonafélék esetében nem panaszkodhatnak a gazdálkodók. Ami viszont már most jól látható, hogy napraforgóból közepesnél alacsonyabb termés lesz. A tavaszi vetésű növényeknél a vízhiány jobban felütötte a fejét. Aszály van, szárazság van. Kukoricából pedig egy nagyon rossz termésre számítunk
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Gáspár Ferenc, a NAK Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke.

Mint megtudtuk, a kukorica állománynak egyrészét elkezdték lesilózni. Gáspár Ferenc elmondta, hogy csak a kétharmada lesz a kukoricatábláknak betakarítva. Az aratási év más szempontból sem volt könnyű.

- Ami az idei évet szomorúbbá és furcsábbá tette az előző évekhez képest, hogy sok tűzesetünk volt a betakarítási időszakban. Közel 600 hektáron leégett gabona, gépek, eszközök is a tűz martalékává váltak, jelentősek az anyagi károk sajnos 
— mondta Gáspár Ferenc.

Az aratásnak vége, kezdődhet a szüret. A 35 fok fölötti hőmérséklet miatt már elkezdődtek a korai fajták betakarítása. A különböző fajták sorban érnek be, jön a cserszegi fűszeres és a bianca. Az aszály megviselte a szőlőföldeket: minőségben jó, mennyiségben a közepesnél kicsit alacsonyabb lesz a termésátlag.