Béke, család, gyermek – ezekre az értékekre fókuszált a jubileumi asszonytalálkozó

2025. 11. 23., 17:32
A kecskeméti könyvtárban gyűltek össze a magyar asszonyok, a több napos jubileumi programsorozat, a XX. Kárpát-medencei Asszonytalálkozó szombatján. Ezek a nők az életünket leginkább formáló személyek, mint szervezetvezetők, városvezetők, illetve mint hétköznapi hősök, anyák, nagymamák, feleségek. A találkozó része volt a Te Deum az életért című hangverseny is, amely Dóbiás Péter, kecskeméti zeneszerző művének ősbemutatója is volt egyben a Szentcsalád Plébánián.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 28 képet tartalmaz

Városunk, országunk, sőt, a Kárpát-medence legfontosabb női szervezetei gyűltek össze hétvégén Kecskeméten. A több napos, Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület által szervezett eseménysorozat szombati konferenciáját két női városvezetőnk nyitotta meg, Szemereyné Dr. Pataki Klaudia, polgármester és Engert Jakabné, alpolgármester, aki főszervezőtársként is volt jelen az eseményen, és  hangsúlyozta: a rendezvény célja a kapcsolatok erősítése, egymás felemelése.

- Ennek a találkozónak elsősorban az a célja, hogy mi, nők, akik ebbe a polgári keresztény értékrendet képviselő közösségbe tartozunk, évről évre kifejezzük azt, hogy milyen fontos a család, mennyire fontos az élet, az élet védelme, a gyermek
— mondta Engert Jakabné, alpolgármester.

Az alpolgármester nyitóbeszédében azt is említette, szerinte a női közösségek - határon innen és túl -  tartják kézben a kultúra élő fonalát, ami összeköti a múltat a jövővel. Ezt a transzgenerációs átívelést Szemereyné Dr. Pataki Klaudia is kiemelte beszédében. A polgármester hangsúlyozta, bár Kecskemét gazdasági fejlődését a gyárak és az oktatás hozta el, a harmóniát és a finomhangolást a várost irányító nők tették hozzá. Ám nem csak a könyvtári konferencia volt a programsorozat része. A Magyar Asszonyok Szövetsége díjakat is kiosztott, többek között az Arany Búzaszem Díjat, ami a Kárpát-Medence érdekében legtöbbet tevő családoknak, hölgyeknek járt. Ezek után pedig közös nyilatkozatot írtak alá, amiben örök békepártiságot fogadtak.

- 2 évvel ezelőtt elindítottuk -amikor kitört az orosz-ukrán háború- az Asszonyok a Békéért mozgalmat, és ezen a mai konferencián egy kiáltványt írtak alá a résztvevők, amelyben az együttműködés mellett, az azonnali béketárgyalások megkezdése mellett és maga a béke melletti kiállást szeretnénk eljuttatni szinte az egész világnak
— mondta Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetség elnöke .

A képre kattintva újabb galéria nyílik

És míg szombat délelőtt a szakmai kérdések és nyilatkozat kerültek középpontba, addig este egy nívós zenei ősbemutató színesítette a programot a Szentcsalád Plébánián. Dóbiás Péter, kecskeméti hegedűtanár és zeneszerző, Te Deum az életért című művét hallgathatta meg a hangversenynek helyet adó plébánia közönsége és az asszonytalálkozó résztvevői. Maga a zeneszerző is kifejezte közös üzenetüket.

- Az egésznek az üzenete a hálaadás. Akár hívő valaki akár nem, voltak mindenkinek az életében olyanok, hogy nem tudta, mi lesz holnap. Szokták mondani, minden nap egy ajándék. Ha az ember egy kicsit fölfelé tekint, onnan kaphat bizonyos válaszokat 
— hangsúlyozta Dóbiás Péter, zeneszerző.

A főszervezőtárs és kecskeméti alpolgármester, Engert Jakabné által került a meghitt zenei műsor a programcsokorba, ami tökéletesen beleillett a találkozó szellemiségébe – fejtette ki Fekete Szabolcs, a Szent Család Plébánia plébánosa is.

- Mind szellemiségében, mind témájában, mind címében: „Te Deum az életért” illeszkedik az asszonyszövetségek, asszonyi és nőszervezeteknek, az életvédő, élet szolgálatában meghatározható programjukba, tevékenységükbe is. Kézenfekvő volt
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Fekete Szabolcs, plébános.

A találkozó megvalósítása ismételten példaértékű összetartással jöhetett létre mind kecskeméti, mind határon túli viszonylatban. Így a Kárpát-Medence asszonyokat tömörítő egyesületei újra elhozták a baráti és családi szeretet harmóniáját Kecskemétre.