Aurin-siker a Kodály-kórusversenyen

A hétvégén Budapesten rendezték meg a magyar kórusok országos minősítő rendszerének legmagasabb szintű versenyét. A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA által meghirdetett Kodály Zoltán X. Magyar Kórusversenyre rekordszámú nevezés érkezett, a magyar kórusélet legrangosabb hazai megmérettetésén 49 énekkar – köztük az Aurin Nőikar – vett részt az ország minden tájáról és határainkon túlról is. A verseny tiszteletbeli elnöke Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, védnöke pedig dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt.

A jubileumi, 10. megmérettetés résztvevői – 29 gyermek- és ifjúsági, valamint 20 felnőtt kórus – november 21–23. között a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében léptek fel. A versenyfelhívásnak megfelelően a jelentkező együttesek képzettségüknek és lehetőségeiknek megfelelően szintet is választhattak: „A” és „B” szinten összesen 13 kategóriában lehetett nevezni. Produkcióikat rangos szakmai zsűri értékelte: a bírálóbizottság elnöki feladatait megosztva Kocsis-Holper Zoltán, a Kodály Kórus Debrecen vezető karnagya és Horváth Gábor karmester, karnagy, a Zeneakadémia docense látta el, mellettük a testület tagja volt még Bánkövi Gyula zeneszerző, zenei szerkesztő, Dohány Gabriella zenepedagógus, karnagy, Kiss Boldizsár karnagy, a 2022-es IX. Magyar Kórusverseny Nagydíjas együttesének (Pax et Bonum Kamarakórus) karnagya, Kutrik Bence zeneszerző, Lőfi Gellért (Sepsiszentgyörgy) karnagy, zenetanár, a Laudate Kamarakórus és a többszörös versenygyőztes Campanella Gyermekkar vezetője, Stubendek István (Révkomárom) karnagy, zenetanár, a komáromi Concordia Vegyeskar alapító karnagya, Rápli Györgyi zenepedagógus, karnagy, vezető szaktanácsadó és Somogyváry Ákos karnagy, zenetanár, az Erkel Ferenc Társaság elnöke.

Az Aurin Nőikar karnagyuk, Durányik László irányításával a B/3 Egyneműkarok (nőikarok és férfikarok) kategória versenyében szombat délután lépett színpadra. Rangos „ellenfelekkel” – az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézet Énekkara, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Énekkara és a Prelude Vegyeskar válogatott énekeseiből álló alkalmi kórustársulásokkal: a Hármashangzat Nőikarral és a Hármashangzat Férfikarral – mérték össze tudásukat. S bár felkészülésük utolsó napján is komoly gondjuk adódott – szólistájuk, Balog Lili lebetegedett, feladatát Kocsis Laura vette át –, ragyogóan helytálltak, Kodály Zoltán, Kocsár Miklós és Gyöngyösi Levente műveit nagyszerűen szólaltatták meg. Csodálatosan szép éneklésüket a hazai kórusélet elismert szakembereiből álló zsűri elképesztő magas pontszámmal jutalmazta: valamennyi énekkar közül a legtöbb pontot, a maximális 50-ből 48,3-at kaptak, s ezzel kategóriájuk győztesei lettek, arany diplomát vehettek át. Emellett a Dunakanyar Kortárszenei Fórum különdíját is „bezsebelték”, a Bánkövi Gyula és Kutrik Bence zeneszerzők szervezte kortárszenei koncertre, valamint rádiófelvételre kaptak meghívást.

A kategóriagyőztesek a MOL Új Európa Alapítvány támogatásával az „A” szekcióban 150.000 Ft, míg a „B” szekcióban 100.000 Ft jutalomban részesültek. A kórusverseny legmagasabb elismerését és a Kodály Zoltánné Péczely Sarolta által felajánlott 500 000 Ft-os nagydíjat – amelynek megszerzéséért az „A” kategóriák legjobb eredményt elért kórusai közül a zsűri által kiválasztott nyolc kórus indulhatott – a Tóth Donát vezette nyíregyházi Cantemus Ifjúsági Vegyeskar – nyerte el.
Fotók: Pálinkás Edit
