Bővül Kadafalván az óvoda – jövőre átadják a két új csoportszobát

Kecskemét Kadafalva városrészében újabb fontos fejlesztés valósul meg. A Kálmán Lajos Óvoda Kadafalvi Tagóvodája két új csoportszobával bővül, hogy a városrészben növekvő gyermeklétszám számára korszerű, biztonságos és energiahatékony óvodai környezet jöjjön létre. Az eseményen részt vett Engert Jakabné alpolgármester és Leviczki Cirill önkormányzati képviselő is. Köszöntőbeszédében Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester hangsúlyozta, a rendkívül közkedveltté vált övezet szolgáltatásainak bővítése elengedhetetlen.

A város első embere hozzátette, fontos, hogy az itt élőknek ne kelljen messzire közlekedni, hanem egy kényelmes távolságon belül az óvodai, iskolai és egyéb közszolgáltatásokat megteremtve tudja segíteni az önkormányzat az itt lévők életét. Balogh Zoltán a Fejlesztéspolitikai Iroda vezetője elmondta, ha minden a tervek szerint halad, akkor a következő nevelési év kezdetére elkészül a bővítés.

Ezt követően kiemelte, a Kadafalvi óvoda mellett a Ménteleki Óvoda is bővülni fog. A két intézmény átépítésére kapott támogatás összege több mint 700 millió forint, ugyanakkor a Ménteleki Óvoda felújításához komoly önerővel, további 200 millió forinttal járul hozzá Kecskemét Önkormányzata.