Címke: 2023-as költségvetés
Keresés
Dátum választó
Rendezés
150 találat
2022.12.08

Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről

Hosszas vita bontakozott ki a mai közgyűlésen Kecskemét 2023-as költségvetéséről. A kormánypárti képviselők a büdzsé kiegyensúlyozottságát hangsúlyozták, míg az ellenzék több ponton kritizálta a tervezetet, de konkrét módosító javaslatot nem nyújtottak be.
2022.12.08

Ellenszavazat nélkül fogadták el Kecskemét 2023-as költségvetését

A közgyűlés ellenszavazat nélkül 12 igen és 7 tartózkodás mellett fogadta el Kecskemét jövő évi költségvetését. A 2023-as büdzsé főösszege mintegy 47 milliárd forint, melyen belül a bizonytalan gazdasági körülmények miatt jelentős, közel 3 milliárd forint tartalékot képeztek. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester szerint ebből fordítanak majd bérfejlesztésre, pályázati önerőre, valamint az emelkedő energiaköltségekkel összefüggő feladatokra. Az ellenzék részéről nem érkezett módosító javaslat a jövő évi büdzséhez.
2022.11.26

Elfogadták a megyei önkormányzat 2023-as költségvetését

A megyei közgyűlés novemberi szalkszentmártoni ülésén többek között elfogadták a megye jövő évi költségvetését, környezetvédelmi programját, döntöttek az új Bács-Kiskun Megyei rendőrfőkapitány kinevezésének támogatásáról, valamint a Bács-Kiskun Megyei Területrendezési Terv módosításának megindításáról és a határon átnyúló projektekkel kapcsolatban is hallhattak tájékoztatást.