Címke: baloldal
Dátum választó
1 találat
2025.10.23

Nem nyugszik a balos tábor október 23-án sem

„Idióták”, „seggfejek”, „senkiháziak”, „fideszes birkák”. Ilyen és ehhez hasonló kommentekkel illették a baloldali táborból való egyének Cseh Tamás bejegyzéseit a közösségi oldalán. A Kecskeméti Járási Hivatal vezetője tegnap a Békementre invitálta az embereket, ma pedig a Budapestre való indulásról beszélt egy-egy videóban.
2025.04.16

Megzavarta a sajtótájékoztatót a helyi baloldal

Folyamatos ordibálással zavarta meg a Szövetség a Hírös Városért Egyesület három tagja a Halasi úti felüljáró felújításának elindulását bejelentő sajtótájékoztatót. A felszólalókat nem hallgatták végig, folyamatosan a kiabálás, a kommentelés hangzott a megafonból. Ágh Péter államtitkár a baloldali frakció performanszával kapcsolatban elmondta, „kérdéseik vannak, a válaszok nem érdeklik őket. A cirkuszi mutatványok helyett valóban Kecskemét ügyeivel kell foglalkozni.”
2024.06.27

Vancsura a Közgyűlésen is bejelentette, ott hagyja a baloldalt

„A Szövetség a Hírös Városért Egyesület sajnálatos módon kizárólag az MSZP, DK irányításával működő, magát önkényesen helyi vezetőellenzéknek kikiáltó álcivil, álfüggetlen fiókszervezetté vált.” Ezt Vancsura István mondta a mai Közgyűlésen, ahol ismét bejelentette, hogy ott hagyja a baloldalt és függetlenként folytatja.
2024.02.15

Dr. Fekete Gábor: a baloldal egymás szalámizásával van elfoglalva

„Sajnos mi, a várost vezető frakció tagjai úgy éreztük, hogy nem számíthatunk a baloldali képviselőkre. Általában egymás szalámizásával voltak elfoglalva.” Ezt dr. Fekete Gábor mondta napirend előtti felszólalásában. A helyi Fidesz-KDNP frakció vezetője kiemelte, hogy míg az ellenzék minden várakozást alul múlt, addig a Fidesz frakció egységes, jól szervezett, a városért dolgozik! A baloldali csapat egy nagy szalámicsapat – szögezte le dr. Fekete Gábor.
2023.10.19

A Fidesz frakció követni sem tudja, hogy ki kivel van a baloldalon

„Mi lenne ebben a városban, ha az a baloldali formáció irányítaná Kecskemétet, melyet mára nem is tudjuk, hogy hogyan is hívjunk: Szövetség a Hírös Városért vagy inkább dezertőrök a Hírös Városért!” Ezt dr. Fekete Gábor mondta napirend előtti felszólalásában a mai Közgyűlésen. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta, már nem lehet követni, hogy ki kivel van a baloldalon.