Címke: Bori Réka
Keresés
Dátum választó
Rendezés
1 találat
2023.07.04

Szombaton a Margitszigeten mutatják be a Luxemburg grófját

A Margitszigeti Színház és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház közösen mutatja be július 8-án Lehár Ferenc egyik legszellemesebb operettjét, teljesen új köntösbe varázsolva a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A darab különlegessége nemcsak aktualitása és musical-szerűsége, hanem az is, hogy egy ponton interaktívvá válik, a főszereplő a közönséget is bevonja az előadásba – olvasható a Margitszigeti Színház beharangozójában. A főszerepekben Járai Máté, Bori Réka, Koltai-Nagy Balázs és Orth Péter lesz látható, a rendező Szente Vajk.
2023.03.02

Csaknem ötvenen mérették meg magukat a Petőfi-szavalóverseny döntőjén

Négy kategóriában 46 fő mérette meg magát szerdán a Kelemen László Kamaraszínházban a Petőfi 200 emlékév kapcsán meghirdetett szavalóverseny döntőjében. A Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház által szervezett szavalóversenyre 250-en neveztek a megyéből, közülük jutottak be 46-an a szerdai döntőbe. A döntő legidősebb résztvevője 71, a legfiatalabb 10 esztendős volt. Késő délután kiderült, kik nyertek az egyes kategóriákban és kik lettek különdíjasok.