Október 22-én este a Hírös Agóra KultKaszinóban élettörténeti beszélgetést rendeztek a 84 éves Mikulás Ferenc producer, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezetője tiszteletére. A rendezvény első felében rövid koncerttel tisztelgett az ünnepelt előtt az 55 éves Kaláka Együttes, majd dr. Kollarik Tamás, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense beszélgetett Mikulás Ferenccel életének és világszerte elismert munkásságának néhány meghatározó mozzanatáról.
Jövő héten Cannes-ban tartják a készülő Hunyadi televíziós sorozat világpremier előtti vetítését. Ebből az alkalomból beszélgetett szerdán a kecskeméti Kultkaszinóban a filmsorozat alapjául szolgáló regényfolyam írójával, Bán Mórral dr. Kollarik Tamás filmes szakember.

Tudatos digitális és animációs kultúra címmel tartottak konferenciát pénteken a Katona József Könyvtárban. A 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál részeként megrendezett program jelentőségét az adta, hogy az animációs alkotások évtizedek óta a médiajelenségek kikerülhetetlen szereplői, jelentőségük pedig a jövőben várhatóan tovább fog növekedni.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.