Érzelmi hullámvasút – így jellemezte a közös maraton élményét Boronkay Péter, aki vasárnap úgy teljesítette a 40. Budapest Maratont, hogy közben egy speciális futószékben maga előtt tolta mozgássérült barátját, dr. Nagy Andrást. Örömkönnyeket, hullámhegyeket és hullámvölgyeket, néhány holtpont és sok-sok katartikus pillanatot éltek meg együtt, miközben 4:18-as idővel teljesítették a világraszóló kihívást, a JÓ PARA 2025 Jótékonysági Paratonfutást. Élményeikről telefonon számolt be nekünk Boronkay Péter tízszeres világbajnok és kilencszeres Európa-bajnok magyar paratriatlonista.
Sikeresen lefutotta Boronkay Péter a 40. Budapest Maratont úgy, hogy közben maga előtt tolta mozgássérült barátját, dr. Nagy Andrást. A világraszóló feladatot 4:18-as idővel teljesítették. Úgy tudjuk, az egész világon először történt, hogy egy mozgásában korlátozott parasportoló egy másik parasportoló segítségével teljesítse a maratoni távot. A célba érkezés pillanatait megörökítette az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Facebook oldala.
Világraszóló teljesítményre készül Boronkay Péter és mozgássérült barátja, dr. Nagy András. Október 12-én a 40. Budapesti Maratonon tervezi lefutni a távot, mindezt úgy, hogy egy speciális székben végigtolja barátját. A két sportember természetesen jótékonysági célt is kitűzött maga elé a nem mindennapi sportteljesítmény mellé. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk Boronkay Péter paratriatlonistával, valamint Kárász Tamással, a Modern Gondoskodás Alapítvány elnökével.
Világraszóló teljesítményre készül Boronkay Péter és mozgássérült barátja, Kárász Tamás. Október 12-én a 40. Budapesti Maratonon tervezi lefutni a távot, mindezt úgy, hogy egy speciális székben végigtolja barátját. A két sportember természetesen jótékonysági célt is kitűzött maga elé a nem mindennapi sportteljesítmény mellé. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk Boronkay Péter paratriatlonistával, valamint Kárász Tamással, a Modern Gondoskodás Alapítvány elnökével.
Szeptember utolsó vasárnapján tartják világszerte 2000 óta hagyományosan a "Szívünk Napja" rendezvényt, Kecskeméten egészen a kezdetektől, immár 26. alkalommal. Az eseményre közös sétával, egészségügyi ingyenes szűrővizsgálatokkal és tanácsadással készültek a szervezők.
Idén is megrendezik a Szívünk Napját Kecskemét főterén. Vasárnap 14:45-től egészen 17 óráig számos program várja az érdeklődőket. Ezzel kapcsolatban volt a Kiemelő vendége dr. Nagy Andrást, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház 1-es Belgyógyászat Kardiológia osztályának osztályvezető főorvosa, a Szívbetegekért Alapítvány kuratórium elnöke.
Egy maratont végigfutni önmagában is nagy kihívás. Boronkay Péter úgy fogja teljesíteni a 42 kilométeres távot, hogy egy mozgássérült barátját, dr. Nagy Andrást tolja maga előtt egy speciális székben. Az alkalom, ahol mindez megvalósul, a 40. Budapest Maraton október 12-én. A cél ezúttal is a jótékonyság, illetve a példamutatás. Több mint 80 fogyatékkal élő kecskeméti szabadidős és sporttevékenységére gyűjtenek adományokat.
Kecskemét már több mint 20 éves múltra tekint vissza a Szívünk Napja egészségmegőrző családi rendezvényen való részvételben, amelyet hagyományosan, minden év szeptemberének utolsó vasárnapján, Kecskemét Főtéren bonyolítanak le. Most vasárnap 15 és 17 óra között rendezik meg a Szívünk Napja programot Kecskeméten. A rendezvény kapcsán volt a KTV Kiemelő magazinjának vendége dr. Nagy Andrást, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház 1-es Belgyógyászat Kardiológia osztályának osztályvezető főorvosa, a Szívbetegekért Alapítvány kuratórium elnökét.
Kecskemét már több mint 20 éves múltra tekint vissza a Szívünk Napja egészségmegőrző családi rendezvényen való részvételben, amelyet hagyományosan, minden év szeptemberének utolsó vasárnapján, Kecskemét Főtéren bonyolítanak le. Most vasárnap 15 és 17 óra között rendezik meg a Szívünk Napja programot Kecskeméten. A rendezvény kapcsán volt a KTV Kiemelő magazinjának vendége dr. Nagy Andrást, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház 1-es Belgyógyászat Kardiológia osztályának osztályvezető főorvosa, a Szívbetegekért Alapítvány kuratórium elnökét.
Hat sorszámhúzó automatát helyeztek ki a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban. Használatuk minden járóbeteg-szakellátás igénybevétele előtt kötelező. Érkezéskor - még a betegfelvételi pontok felkeresése előtt - kell sorszámot húzni, akár rendelésre, akár időpontfoglalásért érkezik a beteg.
A tavalyi évhez hasonlóan, idén is a Mercedes-Benz gyár Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesülete (KMSE) látta vendégül az ország legjobb para boccia versenyzőit a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.