Újrafestették a Szent István körúton a biciklisávok útburkolati jeleit. Ez annak a sorozatnak a része, mely nyár elején vette kezdetét Kecskeméten. A város közlekedési stratégiája ugyanis az, hogy erősítsék a kerékpáros közlekedést, ennek pedig az az első lépése, hogy a biciklizés biztonságos legyen.
Újrafestették a Szent István körúton a biciklisávok útburkolati jeleit. Ez annak a sorozatnak a része, mely nyár elején vette kezdetét Kecskeméten. A város vezetés közlekedési stratégiája ugyanis az, hogy fejlesszék a kerékpáros közlekedést, ennek pedig az az első lépése, hogy a biciklizés biztonságos legyen.
Július 30-a és augusztus 5-e között végzik el a gyalogátkelőhelyek felfestését a 441-es főút katonatelepi szakaszán, ezért abban az időszakban a lakosság türelmét kérik.
Jó ütemben haladt a Reile Géza utcai parkolók lezárt szakaszainak felfestése. A parkolóhelyek jelentős részét már szerda kora délutántól fel tudta szabaditani a Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. - írták közleményükben. Csütörtöktől az Univer Áruház felőli szakaszon folytatják a munkát.
Augusztus 25-től elkezdődnek az új forgalmi rend bevezetéséhez szükséges munkák az Izsáki úton és a Dózsa György úton. Az előkészítő munkálatok után pedig befejeződik a forgalomterelés nagy része és augusztus 31-től életbe lép az új forgalomszabályozás.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.