A hétvégén megnyitotta kapuit Kecskemét legnagyobb ünnepi látványossága, a Téli Csodaország, amely már az első perctől kezdve megtöltötte a belvárost élettel. A fényekben úszó sétányok, a hatalmas karácsonyfa, a mesebeli installációk és a gyerekeket csalogató faházak, igluk és interaktív játékok szinte mágnesként vonzották a látogatókat.
Látványos programokkal, nagy tömegekkel és igazi karácsonyi hangulattal indult el a Téli Csodaország és Kecskeméti Advent pénteken. A megnyitón gasztrofalu, adventi dallamok és nagyszínpados koncertek is várták a látogatókat. A város főtere már most az ünnepi időszak egyik legnépszerűbb találkozóhelyévé vált.
Látványos programokkal, nagy tömegekkel és igazi karácsonyi hangulattal indult el a Téli Csodaország és Kecskeméti Advent pénteken. A megnyitón gasztrofalu, adventi dallamok és nagyszínpados koncertek is várták a látogatókat. A város főtere már most az ünnepi időszak egyik legnépszerűbb találkozóhelyévé vált.
A Kecskeméti Művésztelep emlékezetes indulását, valamint Kecskemét arculatát szeretnék megidézni műalkotások elhelyezésével Kecskemét főterén. A csütörtöki közgyűlésen Balanyi Károly zománcművész javaslatát illetően szavaztak Nemcsik Mátyás képviselő felterjesztéséről, melynek értelmében első ütemben két zománcművészeti reprodukciót állítanának ki a Városháza mellett.
Szeptember utolsó vasárnapján tartják világszerte 2000 óta hagyományosan a "Szívünk Napja" rendezvényt, Kecskeméten egészen a kezdetektől, immár 26. alkalommal. Az eseményre közös sétával, egészségügyi ingyenes szűrővizsgálatokkal és tanácsadással készültek a szervezők.
A Iustitia Egyesület bringázást szervez szeptember 13-án a Kecskemét térségében fellelhető, népszerű fesztiválok, látnivalók megtekintésére.
Ez alkalommal a libák világát térképezik fel a kiskunfélegyházi Libafesztivál programjain ismerkedve a libák sokoldalú felhasználhatóságával.
Hétvégén is megtelt a Főtér a Hírös Hét Fesztiválra kilátogatókkal. Napközben a gyermekeknek kedveskedtek mindenféle programmal, este pedig koncertek várták a rendezvényre érkezőket.
Családok, barátok töltöttek el felejthetetlen nyári estét a szabad ég alatt tegnap a Tér a Térben, Kecskemét főterén. Első alkalommal rendezték meg a Főtéri Sörkert Mozit, ahol a „Hogyan tudnék élni nélküled” című nagysikerű filmet vetítették.
Több tízezer embert mozgatott meg az idei Street Food Street Art és Borsétány
Hatalmas érdeklődés övezte a június 25-28 között megrendezett Street Food Street Art és Borsétányt. A 4 napon át tartó rendezvénysorozatra majd 40 ezren látogattak ki, ahol közel 50 kiállító, neves és hiteles borászatok, interaktív művészeti tér és 12 ingyenes koncert várta az érdeklődőket.
Utolsó napjához érkezett a Street Food Street Art és Borsétány 2025. Aki lemarad, kimarad a jobbnál jobb és érdekes programokból, így akinek még nem volt alkalma kilátogatni, annak tökéletes szombat délutáni vagy esti időtöltés lehet és vasárnap miatt a fáradalmak kipihenése miatt sem kell aggódni.
Érkezik a nyár legtrendibb fesztiválja a Hírös Agóra szervezésében. Holnap, azaz szerdán veszi kezdetét a Street Food Street Art Borsétány a 4S Street bulijával.
A Kecskeméti Református Gimnázium 12.C osztálya vitte a prímet a Kecskeméti Médiacentrum idei tablóversenyén. A második a Kecskeméti SZC Gróf Károlyi Sándor Technikum 13.D osztálya lett. A harmadik legnépszerűbbnek pedig a Széchenyi István Technikum 13.A osztály tablóját szavazták meg. A díjak átadására ma (péntek) délután került sor a Főtéren.
A Kecskeméti Református Gimnázium 12.C osztálya vitte a prímet a Kecskeméti Médiacentrum idei tablóversenyén. A második a Kecskeméti SZC Gróf Károlyi Sándor Technikum 13.D osztálya lett. A harmadik legnépszerűbbnek pedig a Széchenyi István Technikum 13.A osztály tablóját szavazták meg. A díjak átadására ma délután került sor a Főtéren.
Több mint százan vettek részt a péntek délelőtti kecskeméti Tanévzáró Fesztivál Tanévzáró Futamán, ahol a fiatalok önfeledt szórakozás mellett megmérettették magukat a vándorserlegért. A rendezvénysorozat este a Vasútparkban zárul, koncertekkel.
Több mint százan vettek részt a péntek délelőtti kecskeméti Tanévzáró Fesztivál Tanévzáró Futamán, ahol a fiatalok önfeledt szórakozás mellett megmérettették magukat a vándorserlegért. A rendezvénysorozat este a Vasútparkban zárul koncertekkel.
Több mint százan vettek részt a péntek délelőtti kecskeméti Tanévzáró Fesztivál Tanévzáró Futamán, ahol a fiatalok önfeledt szórakozás mellett megmérettették magukat a vándorserlegért. A rendezvénysorozat este a Vasútparkban zárul koncertekkel.
Ezen a héten véget ér a 2024/2025-ös tanév, a vakáció kezdetét ezúttal is egész napos fesztivállal ünnepelhetik a fiatalok pénteken Kecskeméten, az önkormányzat szervezésében.
Ezen a héten véget ér a 2024/2025-ös tanév, a vakáció kezdetét ezúttal is egész napos fesztivállal ünnepelhetik a fiatalok pénteken Kecskeméten, az önkormányzat szervezésében.
A magyar férfi röplabda-válogatott részvételével, sportolással egybekötött közösségtalálkozót rendez a Magyar Röplabda Szövetség Kecskeméten június 17-én, kedd 11.00 órától. A főtéri program során lehetőség nyílik közös röplabdázásra a válogatott sportolóival, iskolások és sportolók, érdeklődök aktív bevonásával egy mobil röplabdapályán. Az esemény kapcsolódóik a Férfi Ezüst Európa Ligához, melynek mérkőzéseire a Messzi István Sportcsarnokban kerül sor június 20-22. között.
Kecskemét Főterén lép fel június 8-án vasárnap José Cura argentin operaénekes Szamosi Szabolcs Liszt-díjas orgonaművésszel közösen. A 4. tenorként is emlegetett művész műsorán az egyházi és klasszikus zene mesterművei szerepelnek. A Nyitott Városháza program keretein belül egy olyan világszínvonalú élmény válik elérhetővé, melyet nem érdemes kihagyni.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.