A Hírös Agórától 69, míg a KTV-től 50 milliós önkormányzati támogatás elvonást javasolt a szakbizottságban, majd a Közgyűlésben is Hódi Zsuzsanna (Mi hazánk) a Kulturális Bizottság társelnöke. A módosító javaslatot a képviselők többsége nem támogatta.
Harmadik éve töretlen sikerrel fut a Kecskeméti Hírös Agóra színpadán a DIÓTÖRŐ előadás. Barta Dóra rendezésében és koreográfiájával kel életre idén decemberben is az egyik legszebb karácsonyi mese, amely felejthetetlen ünnepi kikapcsolódást nyújt közönségünknek.
Hamarosan megnyílik Kecskemét egyik legnépszerűbb téli rendezvénye, a Téli Csodaország. Az adventi programsorozat november 28-án indul, és egészen az év végéig várja a látogatókat. A szervezők idén is szeretetteljes, ünnepi környezetet ígérnek – új elemekkel és különleges látványvilággal.
Különleges eseményre várja a Hírös Agóra Kecskemét patinás belvárosában a tradicionális magyar esküvők szerelmeseit, a helyi érdeklődőket, városunkba látogatókat. Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Kecskeméti lakodalmast a Kecskeméti Népzenei Találkozó keretében.
Szeptember 4-én Látvány és látomás címmel nyílt retrospektív kiállítása Gyalai Béla Tiszakécskén élő festőművésznek a Hírös Agórában. A kiállítást a festő jó barátja, Szemadám György Munkácsy-díjas festőművész nyitotta meg. Az életút-összegző tárlaton újabb két barát, Sirkó László színművész, a kecskeméti színház örökös tagja és Szabó Sándor tárogatóművész működött közre.
Szeptember 4-én Látvány és látomás címmel nyílt meg Gyalai Béla Tiszakécskén élő festőművész retrospektív kiállítása a Hírös Agórában. A Szemadám György Munkácsy-díjas festőművész által megnyitott, életút-összegző tárlat szeptember 28-ig látogatható a Kodály teremben.
Új fejezethez érkezett a város kulturális élete, ugyanis megnyílt Kecskemét legújabb rendezvényhelyszíne, a KENTER. A Hírös Agóra gondozásában működő létesítménnyel egy egyedülálló helyszínnel gazdagodott Kecskemét kulturális kínálata, ami hivatalos és magánrendezvények megtartására is tökéletesen alkalmas.
„Párizsnak Eiffel-tornya, nekünk Eiffel-tetőnk van.” Erről Kecskemét polgármestere beszélt ma a Rádió 1 Gong műsorában. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia elmondta, hogy az egyébként adásunkkal egy időben átadott KENTER központ tetejét maga Eiffel tervezte.
Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Kecskeméten a Hírös Vacsorát csütörtök este. A jótékonysági rendezvényhez a Kecskeméti Csárda szolgáltatta a kiváló ételeket. Az esős időre tekintettel a Hírös Agóra biztosított helyet Kecskemét egyik legjelentősebb társasági eseményének.
Adásunkkal egyidőben zajlik a 17. Hírös Vacsora második turnusa. A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara jótékonysági estjét a rossz idő miatt ezúttal a Hírös Agóra aulájában rendezik meg.
Szent István király ünnepén rajtolt el Kecskemét legnagyobb múltú rendezvénye, a Hírös Hét Fesztivál. Az állandó programok mellett a Katona József Emlékházban a Katona-kultusz került középpontba, de fellépett a Kecskemét Táncegyüttes, sor került a városi államalapítási ünnepségre, este pedig a Valmar koncertje zárta az első napot.
Augusztus 20-án este a Hírös Hét Fesztiválon, a Mercedes-Benz Gyár színpadán lépett fel az ország egyik legnépszerűbb párosa, a ValMar! Mutatunk egy kis ízelítőt:
Augusztus 20-án este a Hírös Hét Fesztiválon, a Mercedes-Benz Gyár színpadán lépett fel az ország egyik legnépszerűbb párosa, a ValMar! Mutatunk egy kis ízelítőt:
Augusztus 20-án este a Hírös Hét Fesztiválon, a Mercedes-Benz Gyár színpadán lépett fel az ország egyik legnépszerűbb párosa, a ValMar! Mutatunk egy kis ízelítőt!
Már épülnek a faházak és elárúsítóhelyek a Hírös Hét Fesztiválra. Két nap múlva ugyanis augusztus 20-án kezdetét veszi a nagy múltú rendezvénysorozat Kecskemét főterén a Hirös Agóra szervezésében.
Városunk nagy szülötte Kodály Zoltán, akinek életműve ma is aktuális, élő iránytű. Ennek szellemében rendezik meg évről évre a Kodály Művészeti Fesztivált, mely minden alkalommal újra értelmezi világraszóló munkásságát. Idén az intézményi évfordulók, az együttműködés, összhang kerül fókuszba a szombaton induló programsorozaton.
Városunk nagy szülötte Kodály Zoltán, akinek életműve ma is aktuális, élő iránytű. Ennek szellemében rendezik meg évről évre a Kodály Művészeti Fesztivált, mely minden alkalommal újra értelmezi világraszóló munkásságát. Idén az intézményi évfordulók, az együttműködés, összhang kerül fókuszba a szombaton induló programsorozaton.
Idén július 23-a, szerda 18 óra a Pont Ott Parti időpontja. A kecskeméti fiatalokat holnap este a Szent István szobor előtti téren várják a szervezők, hogy a ponthatárok kihirdetését követően, a közösen átélt izgalmak után együtt bulizzanak egy nagyot.
Elvarázsolta a közönséget az Anna and the Barbies testvérpárosa, Pásztor Anna és Pásztor Sámuel. A HA Esték első koncertjét ugyanis ők adták péntek este a Városháza Díszudvarán. Szombaton pedig Falusi Mariann és zenész barátai léptek fel a programsorozat keretében.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.