Címke: interjú
Rendezés
2025.09.15

 Ittzés Tamás: A Kodály Iskolának kell lennie az origónak!

Egy évvel ezelőtt vette át főigazgatói megbízatását dr. Ittzés Tamás, a kecskeméti Kodály Iskola új vezetője. A főigazgató a közelmúltban a Kecskeméti Televízió Múzsa magazinjának vendége volt az iskola közelgő, 75. születésnapja alkalmából. Ekkor készült vele egy hosszabb beszélgetés is, amelyben az iskolavezető eddigi tapasztalatairól, az általa ideálisnak tartott iskolaképről és a jubileum kapcsán tervezett eseményekről is beszélt.
2025.09.03

Vajang bábokkal elevenedik meg Tündérszép Ilona története a Cirókában

Egyszerre két próbafolyamattal indult a Ciróka Bábszínház új évada augusztus utolsó hetében. Először a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi próbái kezdődtek el Kovács Géza rendező irányításával, majd a Kispipi és Kisréce kalandjai című előadás alkotómunkája vette kezdetét, amelynek Kuthy Ágnes művészeti vezető a szerzője és rendezője is egyben. A részletekről és az évad további feladatairól Kiszely Ágnest, a társulat igazgatóját kérdeztük.
2025.08.20

Különleges helyi értékekkel vár a XXVIII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás

Szívvel-lélekkel és a minőségi, helyben készült élelmiszerek, kézműves termékek legszélesebb választékával várja a vendégeket augusztus 21-e, csütörtöktől egészen vasárnap estig a XXVIII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás a Hírös Hét Fesztivál keretében. Idén tizenkét település mutatkozik be a térség legnagyobb seregszemléjén Felsőlajostól egészen Tiszakécskéig, a Térségi Gasztrohéten pedig olyan ínyencségeket kóstolhatunk meg, mint például a nyárlőrinci tutajost, a helvéciai csülökpörköltet és az orgoványi bográcsost is. Az idei programokról Hamzáné Lakó Juditot, a szervező Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkárát kérdeztük.
2025.08.09

Cseh Tamás: „A szüleimtől kapott értékrend szerint élek”

Kiváló családapa, hivatalnok, gazdálkodó, hobbikertész: Cseh Tamás igyekszik minden területen a legtöbbet nyújtani, a legjobb tudása szerint cselekedni. Nap mint nap az innovatív megoldásokon, a feladatok legmagasabb szintű elvégzésén dolgozik. Ezt bizonyítja az is, hogy a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott elhivatottan végzett szakmai munkásságáért.
2025.04.19

Kecskemét pozitív visszajelzésnek tekinti a Mercedes-bővítést

Országos lapnak adott exkluzív interjút a napokban Jens Bühler, a kecskeméti Mercedes-gyár igazgatója. A térség számára kétségtelenül korszakos jelentőségű cég épp a jövőt alakítja át Kecskeméten: több mint egymilliárd eurós befektetéssel megduplázzák itteni gyárukat, termelőkapacitásukat. Az új létesítményrész 2026-os üzembe állásával az eddigiekhez képest további 3000 dolgozót szippant fel, és valószínűleg vonz Kecskemétre. Ez a bővülés azonban feladat elé is állítja városunkat. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetőjének interjúja nyomán a felvetődő kérdésekről beszélgettünk Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterrel.
2025.04.18

„A feltámadás reménye értelmet ad az életnek” – Dr. Bábel Balázs érsek húsvéti gondolatai

A 2025-ös jubileumi szentév küszöbén a húsvét különleges lelki mélységet nyer, hiszen a feltámadás üzenete az irgalom, a bűnbocsánat és az újrakezdés reményét egyaránt hordozza. Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek alábbi gondolatai világosan rámutatnak a feltámadásba vetett hit életet átformáló erejére. Az interjút Farkas P. József újságíró készítette 2025 húsvétja alkalmából.
2024.11.19

"A vezetőnek nem a reflektorfényben, hanem a háttérben kell dolgoznia"

Dr. Kovács András azok közé a klubtulajdonosok közé tartozik, akik háttérbe vonulnak a nyilvánosság elől, és tetteikkel, döntéseikkel kommunikálnak. A Kecskeméti TE tulajdonosának a neve mára szorosan összefonódott a helyi labdarúgással, aki most először adott interjút a hét és fél év után. A beszélgetés során bepillantást nyerhettünk személyes múltjába, filozófiájába és a sport iránti szenvedélyébe.
2024.10.15

„Ez egy szép történet, egy csodálatos utazás volt az életemben.” - Csík János mesélt

Minden ember meg kell hozzon olyan döntéseket az életében, amelyek nehezek, amelyeket nem akar. Viszont nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy azt eltervezzük. Azonban hiszem, hogy a Jóisten nem gördít olyan akadályokat elébünk, amivel ne tudnánk megbirkózni. Egy ilyen állomáshoz érkezett el a Csík Zenekar egyik alapítója, névadója, Csík János. Úgy határozott, hogy kilép a zenekarból. Én pedig vagyok olyan szerencsés, hogy a Kossuth-díjas zenészt barátomnak tarthatom, így a vele készített interjúm alatt a nevetéstől a torok összeszorulásáig több érzelemmel is szembesültünk.
2024.10.11

„Ez egy szép történet, egy csodálatos utazás volt az életemben”

Minden ember meg kell hozzon olyan döntéseket az életében, amelyek nehezek, amelyeket nem akar. Viszont nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy azt eltervezzük. Azonban hiszem, hogy a Jóisten nem gördít olyan akadályokat elébünk, amivel ne tudnánk megbirkózni. Egy ilyen állomáshoz érkezett el a Csík Zenekar egyik alapítója, névadója, Csík János. Úgy határozott, hogy kilép a zenekarból. Én pedig vagyok olyan szerencsés, hogy a Kossuth-díjas zenészt barátomnak tarthatom, így a vele készített interjúm alatt a nevetéstől a torok összeszorulásáig több érzelemmel is szembesültünk.
2024.09.20

Jens Bühler: a Mercedes-konszern szintjén is különleges a kecskeméti gyár és az egyetem együttműködése

A globális Mercedes-hálózatban is egyedülállóan szoros kapcsolatot ápol a kecskeméti Mercedes-gyár és a Neumann János Egyetem. Ezt Jens Bühler gyárigazgatótól tudtuk meg csütörtökön, amikor előadóként érkezett városunk egyetemére. A GAMF Műszaki és Informatikai Karon megkezdődött ugyanis az autómárka Made in Kecskemét nevű, duális képzéshez kapcsolódó kurzusa, mely évek óta töretlen népszerűségnek örvend. Ebből az alkalomból a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját eddigi tapasztalataikról kérdeztük.
2024.09.14

Olyan iskolát teremtsünk,  ahova imádnak járni a gyerekek

Dr. Ittzés Tamás alig egy hónapja vezeti a Kodály Iskolát. Határozott elképzelésekkel, ugyanakkor kollégáival szembeni bizalommal és empá­tiával vágott neki annak az intézménynek a vezetéséhez, amelyhez kisgyerekkora óta ezer szállal kötődik. A falakon belül első ránézésre nem sok minden változott, nem forgatta fel fenekestül az épület rendjét az új igazgató, mindent és mindenkit a jól megszokott helyén talál szülő és diák egyaránt. Az igazgatói irodában azonban az új vezető hangjának határozottsága azt jelzi, nem ismer pardont, csibészes mosolya viszont némileg lazít a komolyságon. Egykori iskolatársként kérdezem dr. Ittzés Tamást.
2024.09.04

Greg Lee: sokat köszönhetek nagyapámnak

Gree Lee számára ez a harmadik szezon Európában, ezelőtt Portugáliában és Csehországban bizonyított élvonalbeli pontvadászatokban. A 26 esztendős, 4-es és 3-as poszton is bevethető amerikai kosárlabdázó mesélt nekünk családjáról, a sportág iránti rendíthetetlen szeretetéről.