A IUSTITIA Egyesület idén is megszervezi a hagyományos Adventi Kocogót, amelyet 2025. december 6-án, szombaton rendeznek meg a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. Az eseményre előregisztráció keretében már lehet nevezni.
A IUSTITIA Egyesület november 8-án rendezte meg az év utolsó ultraversenyét. Ez alkalommal 6 órát, azaz negyed napot futhattak a legelszántabbak. A kevésbé merészek 1-2- és 3 órás időtartamot választhattak a futáshoz. A rövidebb távok kedvelői pedig 3 és 7 km-n mérhették össze erejüket.
Szeptember 13-án rendezték Kiskunfélegyházán a Libafesztivált. Már évek óta szervez az eseményre kerékpártúrát az IUSTITIA Baráti Bringázók, amely idén sem maradt el.
Szeptember 13-án rendezték Kiskunfélegyházán a Libafesztivált. Már évek óta szervez az eseményre kerékpártúrát az IUSTITIA-s Baráti Bringázók (IBB) Nem volt ez másképp az idén sem.
A Iustitia Egyesület bringázást szervez szeptember 13-án a Kecskemét térségében fellelhető, népszerű fesztiválok, látnivalók megtekintésére.
Ez alkalommal a libák világát térképezik fel a kiskunfélegyházi Libafesztivál programjain ismerkedve a libák sokoldalú felhasználhatóságával.
Május 18-án a Muzsikál az erdő” program keretében a IUSTITIA-s Baráti Bringázók Tőserdőre kerekeztek. A nagyszámú csapat Kecskemét Főterén gyülekezett, az indulásra várva többen a Félegyházi Pékség süteményeit fogyasztották reggelire. A túra híre Pilisre is eljutott, még onnan is érkezett résztvevő! A csapatot Kánicz János veterán kerékpáros József Attila verssel indította útnak.
Az Aranyhomok Egyesület által szervezett Értékjáró sétához kapcsolódott a IUSTITIA Egyesület következő bringázása, melyen Városföld értékeivel, a helyiek büszkeségeivel lehetett megismerkedni.
Március utolsó vasárnapján ismét nyeregbe pattantak a Iustitia-s Baráti Bringázók. A korábbi hűvös, esős időjárás után az induláskor rájuk sütött a nap.
Futó Fesztivált szervez a IUSTITIA Egyesület május 24-én az egészséges életmód népszerűsítése érdekében. Szeretnék minél több emberrel megismertetni a futás örömeit, korra, nemre való tekintet nélkül átadni a MOZGÁS=ÉLMÉNY-érzést. Mindemellett az amatőr sportolók részére versenylehetőséget is biztosítanak.
A IUSTITIA Egyesület minden évben március 15-én kezdi a kerékpáros szezont. Ebben az évben is meghirdette a Talpra /azaz: nyeregbe/ magyar! programot: kerékpárral felkeresni a Petőfi Sándor által is megörökített Kutyakaparó Csárdát Kocséron.
1994-ben indult először útjára a labda a IUSTITIA Kupán. Az első két évtizedben az igazságszolgáltatásban dolgozók labdarúgótornája volt, majd az utóbbi tíz évben nyílt versengéssé alakult át. Számos csapat kipróbálta magát az idők folyamán több-kevesebb sikerrel. A torna célja az idősebb korosztály számára lehetőséget adni arra, hogy megmutassák: még ők is képesek jó focit bemutatni!
Adventi Kocogó jótékonysági futást rendezett a IUSTITIA Egyesület Kecskeméten, a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban ma (vasárnap) délelőtt. A rendezvény célja adománygyűjtés volt a Duchenne izomdisztrófiával küzdő gyermekek, köztük Nemes Marci támogatására az NM Izmok Gyógyulásáért Alapítvány részére.
A IUSTITIA Egyesület, a Kecskemét Városi Szabadidősport Szövetség és a Kecskeméti Önkormányzati Dolgozók Szabadidő Sport Club szervezésében szeptember 29-én, vasárnap rendezték meg a Hírös Maratont a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban.
A IUSTITIA Egyesület, a Kecskemét Városi Szabadidősport Szövetség és a Kecskeméti Önkormányzati Dolgozók Szabadidő Sport Club szervezésében szeptember 29-én, vasárnap rendezték meg a Hírös Maratont a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban.
A IUSTITIA Egyesület, a Kecskemét Városi Szabadidősport Szövetség és a Kecskeméti Önkormányzati Dolgozók Szabadidő Sport Club szervezésében szeptember 29-én, vasárnap rendezték meg a Hírös Maratont a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban.
A Iustitia Egyesület által szervezett ultraverseny a hosszú hétvégén harmadik állomásához érkezett. Az előjelek nem voltak túl biztatóak, a nyaralás, a kánikula többeket elriasztott a részvételtől. Ugyanakkor sok új arcot, régi visszatérőt is lehetett látni. A Iustitia Egyesület beszámolója a szombati eseményről.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.