Kiütötte a katonatelepi Mathiász János Általános Iskolával szemben található zebránál a gyalogosoknak szóló jelzőlámpát egy autó. Információink szerint a sofőr rosszul lett, ezért szaladt fel a járdára a kocsival. A meghibásodott eszközt már megrendelték a szakemberek, pár nap múlva meg is érkezik, addig viszont nem fognak működni a lámpák a kereszteződésben. Ma reggel Dr. Fekete Gábor alpolgármester, a térség önkormányzati képviselőjének kérésére rendőrök segítettek a gyerekeknek biztonságban bejutni az iskolába.
Nézni is rossz azt a videót, amit január 31-én rögzített egy kamera a kadafalvi iskola előtti közlekedési lámpánál. A felvételen látható terepjáró szabálytalanul előzött meg egy kocsisort, majd áthajtott a piroson veszélyeztetve ezzel egy éppen áthaladó gyalogost. A rendőrség szerint az eset nem marad büntetlenül.
Újabb forgalmirend-változással kell megbarátkoznia a kecskemétieknek és a helvéciaiaknak az Izsáki út négysávosításával kapcsolatban. A helvéciai bekötő út és a Gábor Dénes utca csomópontjában csütörtökön délutántól jelzőlámpa irányítja a forgalmat.
Jelzőlámpás irányítást kap Kecskeméten a Kiskőrösi út és a Könyves Kálmán körút kereszteződése. A csomópontfejlesztést és forgalomirányítást a Helvéciára vezető út felújítása és az amiatti várható forgalomnövekedés is indokolja.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.