244 gyermek iskolakezdését segítette 6 millió forint értékben a Varázstáska Jótékonysági Akció, a Városi Szociális Közalapítvány pedig 171 általános és középiskolás gyermek tanévkezdését tudta segíteni közel 3 millió forint értékben. A mai napon a tanszercsomagok átadására került sor az Ifjúsági Otthon tükörtermében, ahol az akcióban együttműködő szervezetek, partnerek is jelen voltak.
244 gyermek iskolakezdését segítette 6 millió forint értékben a Varázstáska jótékonysági akció, a Városi Szociális Közalapítvány pedig 171 általános és középiskolás gyermek tanévkezdését támogatta közel 3 millió forint értékben. Ma délelőtt adták át a tanszercsomagokat az Ifjúsági Otthon tükörtermében, ahol az akcióban együttműködő szervezetek, partnerek is jelen voltak.
Mint minden évben, úgy idén is számos cég, alapítvány, magánszemély fogott össze karácsonyhoz közeledve, hogy segítséget nyújtson a rászorulóknak. Több esetben az önkormányzat is a jó ügyek mellé állt, hogy az ünnepek idején senki se maradhasson ajándék, törődés és szeretet nélkül. Alábbi cikkünkben a teljesség igénye nélkül szedtük sorba a város adománygyűjtő kezdeményezéseit, akciót.
A szombati, Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzésnek különleges apropója is lesz, ugyanis a találkozó ideje alatt drukkereink is nemes célt támogathatnak.
Az Egyedülálló Szülők Klubja által támogatott 50 család kapott adományokat ma a Kecskeméti Piacon, segítve az iskolakezdést. A Csupaszív akció keretében 15 tanszerekből, 15 tartós élelmiszerből és 20 tisztasági szerekből álló csomag, valamint ruhaneműk találtak gazdára. Az adománygyűjtéshez Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Gaál József alpolgármester is csatlakozott.
A kecskeméti önkormányzat által szervezett nagy sikerű Varázstáska jótékonysági akció további két gyűjtőponttal bővült az Alföld Áruház és a Jázmin Papírbolt jóvoltából.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Szervezete együttműködésben az önkormányzattal idén karácsonykor is tartós élelmiszert oszt a rászorulóknak. Ennek érdekében városi gyűjtést szervez, ahova várja a cégek, intézmények, magánszemélyek felajánlásait.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.