Az idén is összeállította a vármegyei gazdaság kézikönyvét a megyei iparkamara, amely Bács-Kiskun tavalyi gazdasági teljesítményéről ad képet. Illetve bemutatja a legnagyobb nettó árbevételű 100 vállalatot. A listavezető sok éve a Mercedes gyár.
1911 és 1982 között működött önállóan a Kecskemét városa által alapított vegyvizsgáló állomás. A szakmai sikerekben gazdag bő hét évtized történetét – a megőrzött és fellelhető dokumentumok alapján, valamint a korábbi munkatársak visszaemlékezéseit és saját emlékeit feldolgozva – az intézet munkáját több mint húsz éven át irányító okleveles vegyész, dr. Horváth György állította össze.
Megjelent a Kecskeméti Szakképzési Centrum új #tanuljszakmát kiadványa. Emellett nyílt nappal is várják majd az érdeklődőket. Ezekről beszélgettünk vendégünkkel, Ignácz Bencével, a Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatójával.
Elkészült a kecskeméti Városházáról szóló kötet. A 104 oldalas könyv az idei évben felavatott épület múltját és jelenét, felújításának érdekességeit mutatja be. A könyvet, amely a Kecskeméti Lapok Kft. gondozássban jelent meg, hétfőn délután mutatták be a Lechner Kávézóban.
Az új tanév elején ismét színes magazinnal jelentkezett a Kecskeméti Szakképzési Centrum. A kiadvány nyolcadik osztályos tanulók pályaválasztását segíti, és minden információt tartalmaz, amit a felvételihez szükséges tudni.
Miközben itthon még kevesen ismerik, külföldön keresett termék a magyar vadhús. A hazai feldolgozókból mintegy 3800 tonna feldolgozott vadhús kerül ki évente, aminek közel 90 százalékát az export partnerek vásárolják fel. A magyar fogyasztók elvétve találkoznak vadhússal, holott a különleges ízvilága mellett az egészségre gyakorolt hatása miatt is érdemes lenne minél gyakrabban beemelni az étrendünkbe. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egy kiadványban gyűjtötte össze a vadhús piacával kapcsolatos tudnivalókat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.