Négy gépkocsi ütközött össze a 451-es főút 8-as kilométerszelvényénél, Kiskunfélegyháza térségében. A város hivatásos tűzoltói megkezdték a karambolos járművek áramtalanítását.
Feltehetően gázszivárgás okozott robbanást egy családi házban Kiskunfélegyházán. Egy utcabeli elmondta, hogy egy néniért mentőhelikopter érkezett a robbanás után.
Fiatalok utaztak abban az autóban, amelyet a rendőrök Kiskunfélegyházán állítottak meg – az egyik utasnál többféle kábítószert találtak, a sofőrrel szemben pedig felmerült a járművezetés bódult állapotban gyanúja.
A Kiskunfélegyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban 1 év 4 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 39 éves férfit, akit a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség állított bíróság elé több bűneset miatt.
Ketten sérültek meg - egyiküket a mentőhelikopter szállította el -, amikor kisteherautó és személygépkocsi ütközött frontálisan Kiskunfélegyháza közelében, a 4625-ös úton.
Az Európai Sporthét keretein belül kerül megrendezésre az Európai Diák Sport Napja ma, azaz szeptember 26-án, mely egyben a Magyar Diáksport Napja is. Itt a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskolában több helyszínen zajlanak egyszerre a programok, amiről bővebben Tímár Tímea igazgatóhelyettes asszonyt mesélt stábunknak.
Szeptember 13-án rendezték Kiskunfélegyházán a Libafesztivált. Már évek óta szervez az eseményre kerékpártúrát az IUSTITIA Baráti Bringázók, amely idén sem maradt el.
Szeptember 13-án rendezték Kiskunfélegyházán a Libafesztivált. Már évek óta szervez az eseményre kerékpártúrát az IUSTITIA-s Baráti Bringázók (IBB) Nem volt ez másképp az idén sem.
A Iustitia Egyesület bringázást szervez szeptember 13-án a Kecskemét térségében fellelhető, népszerű fesztiválok, látnivalók megtekintésére.
Ez alkalommal a libák világát térképezik fel a kiskunfélegyházi Libafesztivál programjain ismerkedve a libák sokoldalú felhasználhatóságával.
„Elsőnek azt akarta, hogy áruljunk kristályt, de meggondolta magát, hogy ebből hamar bukta lesz, így inkább a fű mellett döntött” – mondta a félgyházi drogterjesztő páros női tagja. Szeptember 2-án kommandósok csaptak le rájuk.
Egy személy életét vesztette és ketten életveszélyesen megsérültek, amikor főcsatornába repült és felborult egy gépkocsi Kiskunfélegyháza és Tiszaalpár között, ma hajnalban.
A sofőrt feszítővágóval szabadították ki, miután a belső szalagkorlátot letarolva felborult egy húsz tonna homokot szállító kamion az M5-ös autópályán Kiskunfélegyháza közelében, az 5302-es útra vezető lehajtónál.
Elaludt a kamion vezetője, és a mellette érkező személyautót a szalagkorlátnak nyomta az M5-ös autópályán Kiskunfélegyházánál. A baleset éjfél után történt.
Elaludt a kamion vezetője, és a mellette érkező személyautót a szalagkorlátnak nyomta az M5-ös autópályán Kiskunfélegyházánál, a baleset éjfél után történt.
Kiskunfélegyházán újabb lakást adtak át a LÉPJ! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Program keretében, amely az MR Közösségi Lakásalap és a Belügyminisztérium együttműködésével valósul meg. A program célja, hogy a gyermekvédelmi rendszerből kikerülő fiatalok számára reális esélyt teremtsen az önálló életkezdéshez szükséges lakhatás biztosítására.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.