Elfogadta a közgyűlés Kecskemét jövő évi költségvetését. A büdzsé 78 milliárd forintos bevételi-kiadási főösszeggel számol és az előző évekhez hasonlóan az uniós és hazai forrásból finanszírozott fejlesztések állnak majd a középpontban. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester azt mondta, hogy erre az évre takarékoskodást javasolt, hiszen több 1000 fős munkahelyteremtő beruházások előtt áll Kecskemét, amelyek 2027-től kezdik meg csak a termelést, de már ettől az évtől ráfordítást igényelnek.

Csütörtökön fogadhatja el a közgyűlés Kecskemét jövő évi költségvetését. A képviselők többek között döntenek majd az alapellátásban tevékenykedő egészségügyi dolgozók iparűzési adó kedvezményéről, és a zártkerti ingatlanokat érintő egyszerűsített eljárási rendről. A közgyűlés napirendjén szerepel majd Kecskemét közlekedési koncepciója, valamint a ZIFFA, vagyis a város Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akcióterve.
Csütörtökön fogadhatja el a közgyűlés Kecskemét jövő évi költségvetését. A képviselők többek között döntenek majd az alapellátásban tevékenykedő egészségügyi dolgozók iparűzési adó kedvezményéről és a zártkerti ingatlanokat érintő egyszerűsített eljárási rendről. A közgyűlés napirendjén szerepel majd Kecskemét közlekedési koncepciója, valamint a ZIFFA, vagyis a város Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akcióterve.
Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester beterjesztette Kecskemét 2026-os költségvetés tervezetét. Az előterjesztést jövő héten hétfőn és kedden a szakbizottságok, csütörtökön pedig a közgyűlés tárgyalja meg. A többszáz oldalas anyagból kiderül, hogy a jövő évi büdzsé biztonságos, stabil működést garantál, de emellett jelentős fejlesztéseket is tartalmaz. Fejlesztési, felújítási célokra 16 milliárd forinttal számol a költségvetés.
A 2026. évi költségvetés közel 78 milliárd forintos bevételi-kiadási főösszeggel számol és az előző évekhez hasonlóan a fejlesztések állnak majd a középpontban. Többek között ez olvasható a jövő évi büdzséről szóló előterjesztésben. Kecskemét számára a következő esztendő a fejlődés éve lesz, főként az uniós TOP Plusz pályázatoknak köszönhetően látványos építkezések kezdődnek meg. Fejlesztési, felújítási célokra […]
Jelentősen, mintegy 24 milliárd forinttal emelkedett meg Kecskeméti 2025-ös költségvetése. Ez derült ki a mai közgyűlésen, a büdzsé módosítása során. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester az előterjesztés kapcsán hangsúlyozta, hogy a hatalmas tétel beemelésére a folyamatban lévő uniós fejlesztések miatt van szükség. A városvezető azt mondta, hogy forró nyáron vagyunk túl, hiszen 37 támogatási szerződést kötött meg az önkormányzat, az elindult projektek száma pedig már 40 fölött van.
A Zárszámadás alapján, az ott szereplő maradványforrást is figyelembevéve módosította az önkormányzat Kecskemét idei költségvetését. Mint elhangzott több mint 5,6 milliárd forint felosztásáról van szó. A Közgyűlésen ismét elhangzott, hogy Kecskemét visszakapja az idei iparűzési adó többletének 80 százalékát. Egy másik kalapból, a Versenyképes Járások Programból pedig plusz forráshoz jut majd a város, amelyet a Rudolf-laktanya területére költöző Kada Elek Technikum közműfejlesztéseire fordíthatják. De a plusz forrásokból helyi sportszervezetek is kapnak támogatást.
Kecskemét pénzügyei, a tavalyi és idei költségvetés volt a fő téma ma a Gazdálkodó Város Bizottság ülésén. A képviselők a 2024-es pénzügyi évet lezáró Zárszámadást, valamint a 2025-ös költségvetés módosításáról szóló előterjesztést is az ellenzék tartózkodása mellett fogadták el.

Jászszentlászló adott otthont a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés aktuális ülésének, amelynek legfontosabb témái között szerepelt a vármegye 2025-ös költségvetésének, valamint 2025–2029-es gazdasági programjának elfogadása. Napirendre került a 2024-es területfejlesztési és monitoring beszámoló, valamint a kitüntető díjak adományozásának szabályozása is – és téma volt a homokhátság vízvisszatartása is.
A szakbizottságok után, csütörtökön megkezdi idei munkáját a kecskeméti közgyűlés. 2025 első ülésének napirendjén a tervek szerint 16 előterjesztés megtárgyalása szerepel. A képviselők egyebek mellett döntenek majd a tavalyi költségvetés módosításáról, a köztisztviselői béremelésről, valamint az önkormányzati bérlakásépítési program folytatásáról.
Néhány perccel ezelőtt a közgyűlés elfogadta Kecskemét jövő évi költségvetését. Az ellenzék több kérdést is feltett a 2025-ös büdzsével kapcsolatban, de több száz milliós módosító javaslatokat is megfogalmaztak. A kormánypárti frakció ez utóbbiakat nem támogatta, azok alaposabb előkészítését kérte.

A holnapi, vagyis az év utolsó közgyűlésére készülve ma újabb szakbizottságok tárgyalták Kecskemét jövő évi költségvetését. A kormánypárt az oktatás és a szociális ágazat fejlesztéseit hangsúlyozta, az ellenzék részéről főleg a városüzemeltetés támogatásával kapcsolatban hangzottak el kérdések, de volt aki a közterek rendjének fenntartására hívta fel a városlakók figyelmét.
Négy szakbizottság tárgyalta szerdán a város 2025. évi költségvetéséről szóló előterjesztést. A Szabályozási, a Fejlődő Város, a Kulturális és az Aktív Város Bizottság tagjainak többsége is támogatta és a péntek délután tartandó közgyűlésnek elfogadásra ajánlotta a jövő évi büdzsé tervezetét.
Nem vár könnyű év Kecskemétre, ez derült ki a város pénzügyeivel foglalkozó Gazdálkodó Város Bizottság ma délelőtti ülésén. Mint kérdésekre válaszolva a Városháza szakembere elmondta, a tervezetnél nagyobb iparűzési adóval és építményadóval számol a 2025-ös büdzsé. A központi elvonás, vagyis szolidaritásiadó várható összege pedig 6.9 milliárd forint lesz.

Kecskemét jövő évi költségvetésének megalapozása volt napirenden ma délután az Aktív Város Bizottság ülésén. Jánosi István elnök szerint a 2025-ös büdzsé több mint 3 milliárd forintot tartalmaz majd helyi sporttal összefüggő feladatokra.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.