Közgyűlés: 24 milliárddal emelkedett Kecskemét idei költségvetése

Ma ismét összeült a Közgyűlés, amelynek első nyilvános napirendje az idei költségvetés módosítása volt. Az előterjesztés legfontosabb része, hogy a büdzsébe bekerültek, a már támogatói szerződésekkel rendelkező uniós TOP-PLUSZ illetve hazai forrásokból finanszírozott pályázatok. Mindezek összesen 24 milliárd forinttal növelik meg a 2025-ös költségvetést. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester hangsúlyozta, az elmúlt hónapokban 37 támogató szerződést írtak alá, és a már elindult projektek száma pedig 40 fölött van.
„A fejlődés nem állt meg a városban. A fejlődés az itt van, és nem csak Európai Uniós forrásokról beszélünk, amelyek forrását megelőlegez az állam a mai napig is. Vagyis a Magyar Kormány megelőlegezi ezeket az összegeket ahhoz, hogy az országban lévő fejlesztések ne álljanak le, hanem folytatódjanak tovább. Ezekben jelentős hazai forrás is van.”- mondta Szemereyné Dr. Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere.
A városvezető az előterjesztés kapcsán kiemelte a Rudolf kertben a Kada Elek Technikum 6 épületének befejezését, amelyet egy újabb ezúttal közel 7 milliárdos kormányzati támogatás tesz lehetővé.
Az előterjesztéshez kapcsolódva Kopping Rita baloldali képviselő arra volt kíváncsi, hogy az előterjesztésben olvasható uniós forrásokra lehet-e majd pályázniuk civil szervezeteknek, illetve miért van szükség néhány intézmény plusz önkormány támogatására, például a KeKo esetében.
A polgármester válaszából kiderült, hogy az uniós forrásokra pályázni lehet, szigorú közbeszerzési eljárás keretében.
Dr. Homoki Tamás alpolgármester a KeKo plusz forrásai kapcsán azt mondta, hogy erre a szolgáltatás bővítése miatt van szükség. A cég ugyanis a lakossági igények alapján új járatok indítását tervezi.
Kecskemét idei költségvetésének módosítását végül 13 igen és 8 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés.
