Címke: #Kosárlabda akadémia
2025.12.19

Sikerek és jövőépítés: a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia 2025-ös éve

A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia számára a 2025-ös esztendő a minőség és a megerősített szakmai elismerés éve volt. Ivkovicné Béres Tímea, az Akadémia vezetője és megálmodója vezetésével a szervezet újra bizonyította, hogy a magyar kosárlabda-utánpótlás egyik meghatározó bázisa. A kiváló szakemberek, a folyamatosan fejlődő sporttudományi háttér és a széles körű együttműködések révén az Akadémia stabilan halad azon az úton, amelyet a fiatalok élsportba való bevezetése és egy sportos közösség építése jelöl ki. A legfőbb visszajelzés a minőségi munkáról az ismét elnyert akadémiai cím lett, megerősítve a szakmai folytonosságot és az elhivatott csapat munkáját.
2025.12.19

Együtt ünnepelt karácsony alkalmából a Kosárlabda Akadémia közössége

A hagyományoknak megfelelően idén is együtt ünnepelte a karácsonyt és a naptári év végét a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia közössége. A csütörtök esti ünnepségen ügyességi játékok, vetélkedők váltották egymást, és természetesen jött a Mikulás is. Az ünneplésre az is okot adott, hogy a szezon elején a kosárlabda szövetség ismét Akadémia címet ítélt meg a sportiskolának, azaz a legkiemeltebb kategóriában folytathatják a kecskeméti utánpótlásnevelést.
2025.10.15

Megújult a kosárlabdapálya a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban

A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia beruházásában, Kecskemét önkormányzatának támogatásával készült el a felújítás, amelynek köszönhetően új burkolatot kapott a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban található kültéri kosárlabdapálya. A 2014-ben átadott pálya az elmúlt 11 évben szinte folyamatos használatban volt, a felület elhasználódott, balesetveszélyessé vált, ezért volt szükség a felújításra.
2025.09.11

Évnyitó a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémián

Szeptember első napjaiban ismét megtelt a Mercedes-Benz Sport Akadémia csarnoka: a 13. évad ünnepélyes megnyitóját tartották, ahol a sport mellett a közösség ereje, a példamutatás és a jövő építése kapta a főszerepet. A rendezvényen a kosárlabda mellett a város és a régió sportéletének képviselői is jelen voltak, bizonyítva, hogy az Akadémia immár nem csupán egy utánpótlás-nevelő műhely, hanem a kecskeméti sportélet egyik zászlóshajója.
2025.09.01

Kecskemét adott otthont az MVM U19-es fiú kosárlabda tornának

Az elmúlt hétvégén Kecskeméten rendezték meg az MVM U19-es nemzetközi tornát, amelynek döntőjében a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U19-es fiú csapata óriási hajrával, 78–51-re győzte le a Debreceni Kosárlabda Akadémiát. A bronzérmet a KK Cibona Zagreb szerezte meg, míg a KK KOS Sarajevo a negyedik helyen zárt.
2025.08.26

Új sport- és egészségügyi együttműködés Kecskeméten

A kecskeméti központtal is rendelkező Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, valamint a Kecskeméti Sportiskolát és a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiát működtető Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. együttműködési megállapodást kötött. Az összefogás célja, hogy a kecskeméti Honvéd Kórház szakembereinek teljesítmény-diagnosztikai és sportpszichológiai tudása a katonákkal és pilótákkal végzett munka után a sport területén is hasznosuljon.
2025.06.30

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Kézilabda Akadémia és a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft.

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Kézilabda Akadémiát (NEKA) működtető Magyar Kézilabda Utánpótlásért Alapítvány és a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft., amely működteti a helyi sportiskolát, a keretébe tartozó kézilabda szakosztállyal. A stratégiai megállapodás a 2025/26-os szezonra szól. A cél a tehetséggondozás hatékonyabbá tétele, a szakmai tudás megosztása, valamint a közös értékeken alapuló, hosszú távú partnerség kialakítása.
2025.06.11

A sport és a sporttudomány ma már stratégiai terület

A százéves fennállását ünneplő Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás Kecskeméten tekintette meg a kosárlabda serdülő leány országos B döntő mérkőzéseit, ahol lánya is pályára lépett. Az egykori válogatott kosárlabdázó, majd a női válogatott szakvezetőjeként később a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkáraként eddig is tevékeny részt vállalt a magyar sport több területén. A sporttudományi képzés, az utánpótlásnevelés, a sportakadémiák képzési rendszere és az egyetem jövője is szóba került az interjúnkban.
2025.06.05

A háttérben is sokat tesznek a kecskeméti kosarasok sikeréért

Természetesen egy sportoló fejlődésért a legtöbbet saját maga teheti, de egy bizonyos szint fölött ehhez már nemcsak az edzője tud hozzájárulni. A szakmai stáb is nagyon fontos, legyen szó például erőnlétről vagy gyógykezelésekről. Márpedig erre a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémián is nagy hangsúlyt fektetnek.
2025.04.11

Mozdulj meg Senior Junior! –beszélgetés Ivkovicné Béres Tímeával, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetőjével

A Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. idén is meghirdette a Mozdulj meg Senior Junior! elnevezésű programját, amelynek célja, hogy mindenki minél többet sportoljon, ezáltal tegyen egészségéért. A Kecskeméti Sportiskola edzői mellett az adminisztrátori, irodai feladatköröket ellátó munkatársak is részt vesznek a programban. A Mozdulj meg Senior Junior! program kapcsán beszélgettünk Ivkovicné Béres Tímeával, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetőjével.
2025.01.19

Az előkészítő csoportokban kosárlabdázó fiúknak is megkezdődött a bajnokság

Fiatal kosárlabdázókkal, edzőkkel és a kísérő szülőkkel telt meg január 18-án a Mercedes-Benz Sport Akadémia, ahol megkezdődött az általános iskolák előkészítő csoportjaiban edző fiúknak is a bajnoksága. A leányoké már egy hónappal korábban elkezdődött, délelőtt már a második fordulót bonyolították le. Délután hat intézmény – a Piarista-, az Arany-, a Petőfi-, a Kodály-, a Mátyás- és a Zrínyi Általános Iskola – előkészítő csoportjaiban edző fiú csapatok mérkőztek meg egymással. A kosárlabda akadémia szakemberei figyelték a kosárlabda palánták mozgását, igyekezetét, szüleik pedig szurkoltak gyermekeiknek.
2024.11.12

A dél-keleti régió legjobb fiatal kosárlabdázóit keresik Kecskeméten

Zajlik a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének az ország egészét lefedő Képző-Kiválasztó Programja, amelyben a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia központi szerepet kapott. A kecskeméti szakemberek a dél-keleti régió legfiatalabb tehetséges kosarasait válogatják ki, akiknek meg lesz az esélyük arra, hogy bekerüljenek az országos válogatottba.