Három műfüves pálya felújításáról, valamint a Kada Elek Technikum új épületegyüttesének további támogatásáról is döntött a közgyűlés. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia hangsúlyozta: Magyarország legnagyobb oktatási beruházása zajlik Kecskeméten.

A jelenlegi uniós költségvetési ciklusban több mint 100 milliárd forint támogatás érkezik a települések fejlesztésére Bács-Kiskun vármegyébe. Ebből a forrásból részesedik minden település köztük Kecskemét is, amely a vármegye önkormányzatával együttműködve határozta meg a fejlesztési irányokat, amelyek megvalósítására folyamatosan nyeri el támogatásokat a TOP Plusz programban.
Amikor élhető városokról, településekről beszélünk, akkor elsődleges szempont az ott élők kényelmének, megélhetésének, fizikai és mentális körülményeinek biztosítása. Ennek elengedhetetlen eleme az infrastruktúra folyamatos fejlesztése.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.