Utolsó hazai meccsére készül az NB I-ben a Kecskeméti TE. A csapat pénteken a bajnoki címért küzdő Puskás Akadémiát fogadja a Széktói Stadionban, a találkozó 18 óra 15 perckor kezdődik.
Utolsó hazai meccsére készül az NB I-ben a KTE, csapatunk pénteken a bajnoki címért küzdő Puskás Akadémiát fogadja a Széktói Stadionban. A tartalékok vasárnap a Dabas elleni kiesési rangadót vennék sikerrel a Műkertvárosban. Pályán az utánpótlás is, csapataink szombaton öt hazai bajnokit vívnak, vasárnapra pedig tornák kerültek ezúttal a programba jobbára.
Vasárnap ismét hazai pályán szerepel a KTE az NB I-ben, csapatunk a Puskás Akadémiát fogadja 13 órás kezdéssel a Széktói Stadionban. Alábbiakban a mérkőzéssel kapcsolatos információkat gyűjtöttük össze, a jegyértékesítés elővételben online zajlik, a pénztárak helyben a meccs napján nyitnak ki.
A KTE gyakorlatilag minden bajnokságban érdekelt együttese pályára lép a hét folyamán, de az utánpótlásban egyelőre még a felkészülési időszak zajlik. Az NB I-ben az ETO-t fogadja a csapat, az NB III-ban a Honvéd fiataljai érkeznek.
Hosszú szünet után újra elindulnak a bajnokságok, vasárnap NB I-es és NB III-as csapatunk is megkezdi szereplését a 2024/2025-ös idényben. Az élvonalban a Fehérvárt fogadjuk, míg a harmadosztályban Szegeden kezdünk.
Az MLSZ csütörtökön elkészítette a 2024/2025-ös idény NB I-es menetrendjét. Több hazai mérkőzéssel indul a KTE számára az idény, melyet majd Pakson fejeznek be.
Az MLSZ Versenybizottsága újabb fordulók kezdési időpontját tette közzé az NB I-ből, emellett megvan a MOL Magyar Kupa negyeddöntőinek pontos menetrendje is.
Nagy riválisát legyőzve, 3:0 arányú győzelmet aratott a HÉP-KRC Röpke csapata a Közgáz SC ellen vasárnap. A jelentős győzelem kapcsán volt a KTV Sportmagazinjának vendége Erki Milán vezetőedző, valamint egy frissen igazolt játékos Vezsenyi Adrienn. A műsorból többek között szó volt arról is, hogy milyen esélyei vannak a női csapat első osztályba jutásának.
Szombaton 13:00-kor az MTK-t fogadja a KTE a Széktói Stadionban, ez lesz a két együttes 14. összecsapása már az NB I-ben. A két csapat közel tíz év után találkozik újra tétmeccsen a Széktói Stadionban.
A tavalyi idényben összesen 15 játékos debütált a KTE színeiben az élvonalban, és ez a tradíció a 2023/2024-es idényben is folytatódik. Eddig ketten mutatkoztak be az NB I-ben, illetve a nemzetközi kupában szinte mindenki újonc volt.
Az OTP Bank Liga 28. fordulójában a Kecskeméti TE a MOL Fehérvár FC vendége volt. A lila-fehérek az első félidőben magabiztos előnyt szereztek, melynek köszönhetően meg is szerezték a három pontot Székesfehérváron.
Vasárnap 14:15-kor a Mezőkövesd lesz a Kecskeméti TE ellenfele a Széktói Stadionban. A két együttes ötödik alkalommal találkozik az élvonalban, ahol eddig teljesen kiegyenlített ez a párosítás.
Szombaton 15:45-kor a Debreceni VSC vendége lesz a KTE. A két dobogós hamisítatlan rangadóra készül egymás ellen. Az idei szezonban mindkét alkalommal döntetlen született eddig, most egy kecskeméti győzelem mindenképpen történelmi tett lehetne.
Vasárnap 14:05-kor a Vasas FC-t fogadja a Széktói Stadionban a Kecskeméti TE. A két klub örökmérlege igen kedvező a KTE számára, hiszen veretlenek az NB I.-ben az angyalföldiek ellen.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.