A Kiskunsági Nemzeti Park ötvenéves évfordulója alkalmából idén rendhagyó módon szerveztük meg a népszerű Tavaszköszöntő természetismereti vetélkedőt. A versenyre ezúttal is háromfős csapatok jelentkezését vártuk három korosztályban (3-4. osztály, 5-6. osztály és 7-8. osztály), viszont a döntőbe jutott versenyzők a települési besorolások alapján három különböző tájegységben mérték össze tudásukat április 15-én.
Ma (hétfő) kora délután a Kulturális Bizottság is tárgyalta Kecskemét 2025-2030 -ig szóló gazdasági programját. A testület e mellett elfogadta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház valamint a Ciróka Bábszínház tavalyi évről szóló szakmai beszámolóját, de kihirdették az Örökségvédelmi Támogatási Program nyertes pályázatait is.

Nagyon köszönjük, hogy ilyen sokan vettek részt Hunyadi nyereményjátékunkon. Kisorsoltuk a nyerteseket, akik részt vehetnek a HUNYADI kecskeméti díszbemutatóján március 6-án, csütörtökön 18 órától az Otthon moziban. Ők a sorozat első két epizódját a produkció sztárjainak és alkotóinak társaságában nézhetik majd meg.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.