Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére városi megemlékezést tartottak október 23-án, csütörtökön délelőtt a Szabadság téri emlékműnél. A rendezvényen dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő mondott beszédet, és a közönség láthatta a Hírös Agóra „Lélekből szólt a haza” című emlékműsorát.
Október 23-a sokunk nagyszüleiben még élénk emlékeket hordoz. 1956-ban ezen a napon robbant ki a forradalom, hogy lerázzuk magunkról egy újabb rabiga láncait és mégis, e szomorú véget érő történet emlékének kora reggelén mosolygós arcokkal lehetett találkozni Kecskeméten, ahol a Katona József színház elől indult útnak Budapestre több busz is, rajtuk olyan emberekkel, akik számára a béke előrébb való, mint az egymás ellen való uszítás.
Október 23-án kora reggel volt a gyülekező a Katona József színház előtt, ahonnan több busz is indult a budapesti Békemenetre, hogy megemlékezzenek az 1956-ban kitört forradalomban elesett hősökről. A résztvevők az Elvis Presley téren gyülekeztek és onnan vonultak át a Kossuth térre.
Nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami megemlékezésen csütörtökön a budapesti Kossuth téren. A kormányfő Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a térre érkező Békementet.
Október 23-a sokunk nagyszüleiben még élénk emlékeket hordoz. 1956-ban ezen a napon robbant ki a forradalom, hogy lerázzuk magunkról egy újabb rabiga láncait és mégis, e szomorú véget érő történet emlékének kora reggelén mosolygós arcokkal lehetett találkozni Kecskeméten, ahol a Katona József színház elől indult útnak Budapestre több busz is rajtuk olyan emberekkel, akik számára a béke előrébb való, mint az egymás ellen való uszítás.
Október 23-a sokunk nagyszüleiben még élénk emlékeket hordoz. 1956-ban ezen a napon robbant ki a forradalom, hogy lerázzuk magunkról egy újabb rabiga láncait és mégis, e szomorú véget érő történet emlékének kora reggelén mosolygós arcokkal lehetett találkozni Kecskeméten, ahol a Katona József színház elől indult útnak Budapestre több busz is rajtuk olyan emberekkel, akik számára a béke előrébb való, mint az egymás ellen való uszítás.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére városi megemlékezést tartanak október 23-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor a Szabadság téri emlékműnél. A rendezvényen dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő mond beszédet. A múltidézés keretében „Lélekből szólt a haza” címmel láthatják az érdeklődők a Hírös Agóra emlékműsorát. A megemlékezésen közreműködik Kovács István József költő, de ott lesznek majd a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület tagjai is.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére városi megemlékezést tartanak október 23-án, szerdán délután 14 órakor a Szabadság téri emlékműnél. A rendezvényen Cey-Bert Róbert ’56-os szabadságharcos, író tart emlékező beszédet. A rendezvényen „Tűz és Vér” címmel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház emlékműsora is látható majd. A megemlékezés végén koszorúzásra kerül sor.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére városi megemlékezést tartanak október 23-án, szerdán délután 14 órakor a Szabadság téri emlékműnél. A rendezvényen Cey-Bert Róbert ’56-os szabadságharcos, író tart emlékező beszédet. A rendezvényen „Tűz és Vér” címmel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház emlékműsora is látható majd. A megemlékezés végén koszorúzásra kerül sor.
A Kecskeméti Piac értesíti a lakosságot, hogy 2024. október 23-án, szerdán a Budai utcai piac és a hozzákapcsolódó szabadtér szombati nyitvatartási renddel, 6.00-13.00 óráig, gyümölcs, zöldség, tojás, virág, pékáru, tej és tejtermék, friss húsféleségek és egyéb kínálattal várja a látogatókat. A Széchenyivárosi Kispiac 6.00-14.00 óráig tart nyitva.
„Az arcátlanságnak nincsen határa.” Így nyilatkozott a Kecskeméti Televíziónak dr. Szeberényi Gyula Tamás. Az országgyűlési képviselő arra reagált, hogy a helyi baloldal mocskolódásba kezdett az október 23-ai polgármesteri beszéd kapcsán. A képviselő arról beszélt, hogy azok hepciáskodnak, akik érintettek a 2006-os eseményekben.
A Kard és Kereszt Mozgalom helyi tagjainak állítottak emlékoszlopot Nagykőrösön október 23-a alkalmából. Magyarország függetlenségéért a kommunista rendszer megdöntéséért szervezett mozgalom tagjait elfogták. A vezetőt, Molnár Dénes felakasztották, a többieket több év börtönre ítélték. B. Tóth János 8 év börtön kapott. Az emlékoszlop elkészítését és felállítását az ő testvére, B. Tóth Ferenc kezdeményezte és finanszírozta.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2023. október 20-án a Kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Házban tartották meg ünnepi állománygyűlésüket. Az eseményen a Készenléti Rendőrség Zenekarát tortával köszöntötték.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere volt az 1956-os forradalomra emlékező ünnepség szónoka a református Újkollégium előtti '56-os emlékműnél. Az alábbiakban a polgármester teljes beszédét megtekintheti felvételről.
„Egy kis nemzet legyőzte a gonosz hatalmas birodalmát. Akkor és ott, a mi parittyánkból kihajított kőtől megroggyant a vörös Góliát.” Ezzel kezdte beszédét Szemereyné Pataki Klaudia a mai, október 23-ai megemlékezésen. Kecskemét polgármestere kiemelte: „Emlékezzünk hát a lehetetlent nem ismerő, erejükön felüli áldozatot vállaló, bátor magyar harcosokra, akik mindezt kivívták nekünk.”
Az 1956-os forradalom leverése, illetve az azt követő megtorlások következtében jelentős számú magyar állampolgár – az 1957-es becslések szerint több mint 150 ezer ember, nagyjából a korabeli lakosság 1.5%-a- vált üldözötté vagy menekült el Magyarországról. A külföldre távozók mintegy 80%-a 1956 folyamán, több mint fele novemberben ment el- írja a KSH.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.