Bács-Kiskunban szeptemberben 9.726 fő nyilvántartott álláskereső szerepelt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében. Ez 404 fővel volt kevesebb, mint a nyár végén. A Kecskeméti Járásban 2704-en voltak állás nélkül.
Kecskemét önkormányzatának támogatásával a Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány idén is segíti a pályakezdő fiatalok lakhatási költségeinek csökkentését. A pályázat célja, hogy támogassa azokat a képzett 21-35 év közötti fiatalokat, akiknél a családalapítás még nincs napirenden, ezért az ilyen feltételhez kötött kormányzati támogatásokra egyelőre nem jogosultak. A támogatás összege idén 5 millió forinttal emelkedett.

Április 30-ig pályázhatnak a fiatalok az önálló lakhatásukat elősegítő támogatásra Kecskeméten. A pályázaton az igénylők a havi bérleti díj 50%-áig terjedő, havi legfeljebb 50.000 forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. Kecskeméti Kreatív Tudásközpont felhívása.
A Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány csütörtöki döntése alapján 50 kérelmezőből 41 fog kapni lakhatási támogatást Kecskeméten. A közgyűlés még decemberben döntött arról, hogy támogatja a helyben munkát vállaló fiatalok havi albérleti díjának 50 százalékát, pályázat útján, legfeljebb 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatás formájában. Az önkormányzat elégedett az első akció eredményével és azt ígéri lesz folytatása.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.