2025. november 19-én elhunyt Katona László, városunk korábbi polgármestere, aki 1994 és 1998 között állt a hírös város élén. Halálával egy olyan életút zárult le, amely teljes egészében Kecskeméthez, a város fejlődéséhez és intézményeinek erősítéséhez kötődött.
Mély megrendüléssel értesült Kecskemét közössége arról, hogy 2025. november 19-én elhunyt Katona László, városunk korábbi polgármestere, aki 1994 és 1998 között állt a hírös város élén. Halálával egy olyan életút zárult le, amely teljes egészében Kecskeméthez, a város fejlődéséhez és intézményeinek erősítéséhez kötődött.
Most az iparterületeket érintő útfejlesztésekre kell odafigyelni jobban, mivel rohamtempóban nő a teherforgalom, a várost pedig mentesíteni kell. Erről beszélt Szemereyné Dr. Pataki Klaudia a Rádió 1 Gong műsorában. A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy természetesen a lakosok igényei sem szorulnak háttérben, jelenleg is 5-6 önerős útfejlesztés is zajlik a városban.
Az augusztusra tervezett egyirányúsítást több lakó kifogásolta a közelmúltban. Az üggyel Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester személyesen kereste fel az érintetteket, majd közleményben adta hírül, hogy az egyeztetéseket követően további felülvizsgálatot rendel el a parkolási problémák megoldásának érdekében. Mutatjuk a polgármesteri nyilatkozatot.
Lemondott Csányi József Kiskunfélegyháza polgármestere. Erről Balla László alpolgármester tájékoztatta a Félegyházi Közlönyt. Mint kiderült, Csányi József az üzleti életben folytatja tevékenységét, és a jövőben tanácsadóként segíti majd a város fejlődését.

Tavaly novemberben kezdődtek meg az új rendezvényház építési munkálatai Ballószögön. Várhatóan jövő év elején lehet először rendezvényt lebonyolítani az új épületben, melynek befogadóképessége duplája lesz a jelenlegi rendezvényházként is funkcionáló 30 éves faluháznak.

Jól sáfárkodott Kecskemét a rá bízott vagyonnal és a tervezetthez képest is jobban alakultak 2024-ben a város adóbevételei – többek között ez is elhangzott a legutóbbi közgyűlésen, ahol a zárszámadás elfogadásával lezárták a 2024-es pénzügyi évet. A közgyűlés döntéseiről, az árvíz sújtotta Nagyborosnyó számára indított gyűjtésről és a kecskeméti nyár programjairól beszélt Szemereyné Dr. Pataki Klaudia, polgármester a Kecskeméti Televízió stúdiójában.
Lényegében ellenzéki kritika nélkül fogadta el a kecskeméti közgyűlés a város 2024-es pénzügyi évét lezáró előterjesztést, a Zárszámadást. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester a napirend kapcsán azt mondta, hogy a tavalyi büdzsé mérlegfőösszege meghaladja 234 milliárd forintot. A városvezető hangsúlyozta azt is, hogy a számok azt bizonyítják, hogy Kecskemét jól sáfárkodott a rá bízott forrásokkal és a közpénz elosztásával és gyarapította a város vagyonát.
A Születés Hete alkalmából videósorozatot indítottunk, amelyben a hírös város neves szülöttjei vallanak arról, hol születtek, és hogyan kötődnek a város egyes utcáihoz, tereihez, épületeihez. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester még 2019-ben, a campus építés kezdeti fázisában nyilatkozott arról, milyen emlékek kötik ahhoz az Izsáki úti helyszínhez, ami egykor a kórháznak adott helyet.

A Megyei Jogú Városok Szövetségének Környezetvédelmi Albizottsága Kecskeméten tartotta idei első ülését. Az eseményen részt vett a környezetügyért felelős államtitkár, a közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár, valamint Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, aki a Környezetvédelmi Albizottság elnöke.
Az elmúlt napokban szóbeszéd tárgya lett, hogy a kecskeméti Bolyai Gimnázium környékén útépítési munkák során olyan zúzott anyag került az útalapba, amelyben egykori sírkövek darabjai is előfordultak. Az ügyben Szemereyné Pataki Klaudia polgármester haladéktalanul tájékoztatást kért, hogy pontos képet kapjon a helyzetről.

Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója, az Arany Sárfehér Közösség életre hívója, főszervezője megbeszélést folytatott Lakatos Tamás izsáki polgármesterrel. Az egyeztetés alkalmával a kisváros első embere párfogásáról biztosította Farkas P. Józsefet az Arany Sárfehér borászati szakmai fórum jövőbeni kezdeményezéseit, programjait illetően.
„A változás körbefonja az életünket.” Erről beszélt Szemereyné Pataki Klaudia a Rádió 1 Gong-ban. A polgármester példaként említette a helyi járatok vonalszámozásainak a megváltoztatását, ami még mindig nem került nyugvópontra. A város vezetője hangsúlyozta, az egész tömegközlekedési struktúra megváltozott, szükség volt az egységesítésre.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.