A baloldali képviselők nem igazán járnak el a közmeghallgatásokra. Legutóbb is a 8 képviselőjükből 2 volt jelen. Erről Dr. Fekete Gábor beszélt a Rádió 1 Gongban. Az alpolgármester úgy fogalmazott, „Egészen elképesztőnek tartom azt, hogy az ellenzéket ennyire nem érdekli a saját szavazópolgáraiknak a problémája.”
A Kecskemétet is érintő vasúti fejlesztésekről beszélt Szemereyné Pataki Klaudia a Rádió1 Gong-ban. A polgármester kiemelte az elővárosi, valamint a Szeged-Budapest vonalon, jövőben lezajló beruházásokat, illetve azt, hogy megérett a vasútállomás egy alapos felújításra, amelynek elvégzésére meg is kérte a város vezetője Lázár János minisztert.
A gyermekjólét és gyermekvédelem területén óriási felelőssége van a kormánynak és az önkormányzatoknak
egyaránt. Kecskemét ilyen irányú tevékenysége rendkívül szerteágazó, sokszínű, és komoly védelmet nyújt a 18 év alattiaknak, több mint 21 ezer gyermeknek és fiatalkorúnak – mondta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a Rádió1 Gongban elhangzó interjújában.
Ebben az évben elindulhat a Kiskörút és a Mátyás király krt. felújításának folytatása. Mind erről Szemereyné Pataki Klaudia polgármester beszélt a Rádió 1 Gongban. Mint a műsorban elhangzott az önkormányzat TOP Plusz-os forrást biztosítaná a munkálatokhoz szükséges pénzt.
Két kiemelt szökőkútja is megújul Kecskemétnek. Erről Szemereyné Pataki Klaudia beszélt a Rádió1 Gongnak adott interjújában. A polgármester kiemelte, a Luca kútja már megújult, most pedig a Hírös Forrás, valamint környezete következik.
„Szinte már teljes egészében járható a négysávos útszakasz az Izsáki úton.” Ezt Szemereyné Pataki Klaudia mondta tegnap (kedd) a Rádió1 Gongban. A polgármester arról is beszélt, hogy van egy kisebb fennakadás a Katona Gimnáziumnál található csomópontnál, ugyanis egy olyan elektromos kábelt ástak ki a földből, ami nem szerepelt a közműtérképen.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.