Napkitörés, erős napciklus, geomágneses vihar, űridőjárás, sarki fény: mindezek olyan kifejezések, melyekkel egyre többet találkozunk az utóbbi időben. Magyarországon – többek között Kecskeméten is – egyre többször látható sarki fény. Hogy minek köszönhető ez, mi történik ilyenkor, erről láthatnak beszélgetést Szűcs Lászlóval, a Kecskeméti Planetárium igazgatójával.
A vártnál is erősebb a jelenlegi napciklus, ennek következtében Magyarországon is többször lehet majd sarki fény észlelésére számítani a következő években. A központi csillagunk aktivitása az űridőjárást is befolyásolja, így erős geomágneses viharokra számíthatunk. A témában Szűcs Lászlót, a Kecskeméti Planetárium igazgatóját kérdeztük.
A vártnál is erősebb a jelenlegi napciklus, ami már bőven lekörözte az előzőt. Ennek következtében Magyarországon is látható sarki fényekre lehet számítani a következő években.
Lenyűgöző látványt nyújtott a sarki fény szombatra virradó éjjel. Mivel előre jelezték a szakemberek, sokan megörökítették a lélegzetelállító égi jelenséget megyénkben is. Hollósi-Simon István Kiskunhalason készítette ezeket a fantasztikus fotókat, Zsolczai Balázs pedig Kadafalván örökítette meg az aurora borealist.
Vasárnap este különleges égi jelenségnek lehettünk szemtanúi. Az egész országban megfigyelhető volt a sarki fény. Ilyen erősségben még nem volt látható az aurora borealis. Különlegessége, hogy a megszokott színek helyett, vöröses, rózsaszínes, olykor lila színekben ragyogott. De, hogy hogyan is keletkezhet ilyen, vagy tudni lehet-e mikor lesz látható? Erről beszélgettünk Szűcs Lászlóval, a Kecskeméti Planetárium igazgatójával.
Vasárnap este szinte az egész országból látni lehetett a sarki fényt. Olvasónk, Győri Ákos Hetényegyházáról kapta lencsevégre a különleges égi jelenséget.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.