Címke: számítástechnika
Keresés
Dátum választó
Rendezés
1 találat
2025.11.02

Megértéstől az irányításig: így modellezik a járványokat a magyar kutatók

Elsőre kevés dolog tűnik távolibbnak egymástól, mint egy influenzavírus és egy önvezető autó. Az egyik láthatatlanul terjed az emberek között, a másik érzékelőkkel és szabályokkal próbál eligazodni a közlekedésben. Mégis van bennük valami közös: mindkettő összetett, dinamikus, és nehezen kiszámítható rendszerben működik. A HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának (SCL) kutatói pontosan az ilyen rendszerek megértésén dolgoznak – és azon, hogyan lehet gyorsan és hatékonyan reagálni akkor is, ha minden körülményt nem tudunk befolyásolni.
2023.11.19

Régi sztorik, sokéves barátságok: múltidézés a 40 éves Logi Klubnál

Negyven évvel ezelőtt, 1983-ban alakult meg Kecskeméten a Logi Klub. A számítástechnika akkoriban még gyerekcipőben járt, de már sokan érdeklődtek iránta. A főképp fiatalokat vonzó kecskeméti klubban megismerhették a korabeli számítógépes játékokat, emellett programozást, játékfejlesztést, számítógépes grafikát tanultak az érdeklődők, és persze erős közösség is formálódott. Az egykori tagok a régi időket idézték meg szombaton a Széchenyivárosi Közösségi Házban.