A stúdióvendég ma Szappanos Benedek, a Bács- Kiskun Vármegyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szakmai igazgatóhelyettes, akivel a hét végén sorra kerülő Rakonczay Gábor könyvbemutatóról beszélgetünk.
Újabb együttműködési megállapodást írt alá a Német Települési Nemzetiségi Önkormányzat, ezúttal a zsámbéki szervezettel, miután 2025. májusában Kecskemétre látogattak a zsámbéki Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Német Kultúráért klub tagjai. Októberben a zsámbékiak látták vendégül a német önkormányzat tagjait.
A Hunyadi-filmsorozat sztárja, a Szilágyi Erzsébetet alakító Rujder Vivien vallott a filmmel kapcsolatos élményeiről a megyei TIT által szervezett pódiumbeszélgetésen szerda este a Tudomány és Művészetek Házában. A 31 éves színésznő elmondta, meghatározó élmény volt számára Hunyadi János feleségének megformálása, hiszen először játszott kosztümös filmben, és először alakíthatott egy érettebb nőalakot. Rujder Vivien beszélt arról is, hogy szívesen játszana a Hunyadi folytatásában, és már külföldről is keresik szerepekkel.
Több mint 20 egészségmegőrzéssel foglalkozó cég mutatkozik be kiállítóként a Harmóniában Önmagaddal című egészségmegőrző hétvégén a Tudomány és Művészetek Házában május 10-én és 11-én. A rendezvényen fizikai és lélekterápiákat próbálhatunk ki, és szakemberek előadásain bővíthetjük ismereteinket.
Szénási Pál, a Gray Dove és Domján Móni énekes tartott nyáresti bulit szombaton a Technika Kávézóban, közismert nevén a TEKÁ-ban. A Kecskeméti Zenészegylet által rendezett eseményen a Tudomány és Művészetek Háza sokak által kedvelt helyisége újra élettel telt meg. A retro-hangulatú bulin többen táncra is perdültek, mások a régi fotelekből élvezték a zenét.
Miénk itt a tér! címmel nyár eleji, tanév végi fiesztára invitálta a fiatalokat a szervező Bács-Kiskun Vármegyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT). A hangulatos, ifjúságot érdeklő rendezvény célja, hogy a TIT megismertesse a jövőbeni terveit, hiszen az intézmény nyit a fiatalok felé, és ezt számos újítással fogja majd igazolni.
Pénteken délután Szappanos Benedek, a borkultúra szakértője tartott előadást meghívott vendégével, Dabasi Gábor borász nagymesterrel. Az érdeklődőket a Kecskeméti Katona József Könyvtárba invitálták, ahol kis kóstolót is kaphattak a Kecskemét Város Bora címet viselő borból, melyet idén a Gedeon Pincészet Kövidinkája nyert el.
Pénteken délután Szappanos Benedek, a borkultúra szakértője tartott előadást meghívott vendégével, Dabasi Gábor borász nagymesterrel. Az érdeklődőket a Kecskeméti Katona József Könyvtárba invitálták, ahol kis kóstolót is kaphattak a Kecskemét Város Bora címet viselő borból, melyet idén a Gedeon Pincészet Kövidinkája nyert el.
Kismotoros felvonulással, Gyereket a magasba! flashmobbal és anyák napi virágültetéssel rajtolt el szombat délelőtt a 10. Születésünnep, mely két héten át több mint 60 ingyenes programmal várja a szülés előtt álló kismamákat és kisgyerekes szülőket Kecskeméten.
Ma délelőtt kitárta kapuit az Őszi egészségnapok a gyógyító természet erejével a lélek útjain elnevezésű rendezvény. A Hírös Agórában november 11-12. között egy helyen megtalálhatóak a természetes gyógymódok, a meditáció, előadások, torna, valamint egészséges ételek és táplálék-kiegészítők.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.