Különleges programok részesei lehetnek azok, akik most szombaton kilátogatnak Jakabszállásra az első ízben megrendezett Szüreti Kultúrmustrára. Három helyszínen várják a vendégeket élő zenével, finom borokkal, utcaszínházzal és kiállításokkal. A hangulatos helyszínek között motoros hajtányok szállítják az utasokat délutántól egészen késő estig.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén ismét kiemelt ellenőrzés-sorozatot végez a szüreti időszakban. A vizsgálatok középpontjában a borászati termékeket előállító üzemek, valamint a szőlőfelvásárlók állnak. Az akció célja többek között annak biztosítása, hogy a borelőállítás első lépésének tekinthető szüret során pontosan rögzítsék a betakarított szőlő mustfokértékét és mennyiségét.
Akár a 2022-es nagy aszályos év, az idei is ugyanolyan lehet. A tavaszi fagyot az Irsai Olivér és a Néró kivételével a szőlők többsége jól átvészelte. Ha júliusban és augusztusban csak átlagos csapadék hullott volna, akkor bizakodóbbak lennének a szőlészek. Mindezt Sőrés Gábor a Kecskeméti és a Helvéciai Hegyközségek hegybírója nyilatkozta. Őt erősítette Diószegi Szilárd helvéciai gazda, aki 8,5 hektárnyi borszőlőt termeszt a falu határában.
Történetének során első alkalommal szervezett önállóan szüreti fesztivált Kisfái lakossága. Eddig Borbással közösen rendezték meg az eseményt, viszont a helyiek egy saját közösségépítő fesztivált szerettek volna. A felvonulás igazán jól sikerült, mintegy 100-an vettek rajta részt.
Idén átlagosan két-három héttel hamarabb kezdődött a szőlő szüretelése térségünkben is. Mindez az extrém meleg időjárásnak köszönhető, amely a termés mennyiségére is minőségére is hatással van.
Bár később indult az idei szüret, nincs panasz az idei szőlőtermésre. A Damax Kft. ügyvezetője, Dabasi Gábor keze alól több díjnyertes bor került már ki. A csapadékos nyár és a meleg ősz kedvező volt a térségünkben uralkodó szőlőfajták, főként az irsai és a cserszegi szempontjából.
Igazi őszköszöntő rendezvényre várták az iskolásokat a kecskeméti Kodály Iskolában. Az udvar zsongott népdaloktól és a gyerekzsivajtól ma délután, a "Mihály-napi szüreti forgatag és őszi játékfűzések" elnevezésű eseményen.
Néhány héten belül véget érhez a szüret térségünkben. A szakemberek szerint az ültetvények idén átlagos termést adtak, az időjárás kedvezett a gyümölcsnek.
Sorra nyerik el a helyi, vármegyei és országos elismeréseket a kecskeméti Damax Kft. borai. A legújabb díjak kapcsán volt a KTV Kiemelő magazinjának vendége Dabasi Gábor borász, a cég ügyvezetője. A szakember a műsorban beszélt az idei szüret tapasztalatairól, például arról, hogy az elmúlt hetek meleg időjárása miatt szinte minden szőlőfajta egyszerre ért be, amely miatt jelentős tároló kapacitásra volt szükség. A műsorból kiderült az is, hogy a társaság Ausztriába és Németországba értékesíti termékeit must, illetve palackozott bor formájában.
Nagyszerű hétvégét élt meg Ballószög. A XIX. Szüreti Napok és Helyi Értékeink Napjain rengetegen voltak. Verőfényes napsütés, sok vidámság, gyönyörűen feldíszített faluközpont, hagyományok, fogatok, lovasok, cserregtetés, borrendek, sok gyermekjáték, forgatag, kézműves vásár, szuper koncertek, finom ételek, üdítők. Ez várta a vendégeket a településen.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.