A kecskeméti nyomozók befejezték a rablás miatt indult eljárást, és vádemelést javasolnak az ellen a 18 éves férfi ellen, aki egy nyitva hagyott autóból lopott, majd a lebukás után megtámadta a tulajdonost.
A fenntartható divatról szóltak az előadások és a workshopok ma (kedd) a Neumann János Egyetemen. A kiállításon újrahasznosított táskákat és ruhákat tekinthettek meg az érdeklődők, közben pedig a fenntartható öltözködésről, és a színtanácsadásról is szó esett.

Egyes iskolakezdéshez szükséges felszerelések akár 20-30 százalékkal is olcsóbbak lehetnek idén, mint tavaly. Azok az áruházak ugyanis, amelyek jobb beszerzési forrást tudtak szerezni, már jóval kedvezőbb áron kínálják az iskolai felszereléseket. A legkeresettebbek idén is az ergonomikus iskolatáskák, amelyek ára 16 és 39 ezer forint között mozog.

Egy bevásárlókocsiban felejtette a táskáját egy lajosmizsei hölgy. Gyorsan nyoma veszett, de a rendőröknek nem kellett sok idő, hogy eljussanak a tolvajhoz, akinél az ellopott táskát is megtalálták. A sértettnek vissza is adták értékeit.
Egy őrizetlenül hagyott táskát emelt egy nő egy kiskőrösi drogériában. A járőrök percek alatt eljutottak a bolti tolvajhoz, aki mit sem sejtve nyitotta ki nekik az ajtót.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.