A járványhelyzet miatt mától a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház minden telephelyén kötelező a maszkhasználat. Az intézkedés egyaránt vonatkozik a járó- illetve a fekvő betegekre, a látogatókra és a kórház munkatársaira is.

A kecskeméti nyomozók vádemelést javasolnak azzal az 56 és 54 éves férfival szemben, akik hat lopás alkalmával több mint 10 millió forint értékű zsákmányra tettek szert és legalább ilyen összegű kárt okoztak.
A frissen átadott új telephelyén kezdhette meg a mai munkanapját a Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Vármegyei Egyesülete. Jelenleg 32 főt tudnak foglalkoztatni két műszakban. A munka során rajzlapokat, naptárakat és origami hajtogatáshoz használható színes papírokat csomagolnak be.
Telephelybejárással és ünnepi műsorral adták át a Bács Klíma Kft. új telephelyét. A 6800 négyzetméteres területen hatalmas raktár és irodaház épült, amelynek egy részét uniós forrásból finanszírozták.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerint öt Pest vármegyei férfi több tízmillió forint értékben vitt el munkagépeket egy lajosmizsei telephelyről.
A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli lopás bűntette miatt vádat emelt azzal a többszörös, különös visszaeső férfival szemben, aki 2022 nyarán három gazdasági társaság telephelyéről, több büfé pavilonból és egy felújítás alatt álló áruházból is lopott Kecskeméten.
Új telephelyet alakít ki a Bács Solution cégcsoport. A Bács Épületgépészeti Kft. Tatár soron megvalósuló fejlesztésének köszönhetően a 6800 négyzetméteres területen 500 négyzetméteres cégközpont és bemutatóterem épül külső és belső parkolókkal, valamint egy 2000 négyzetméteres raktárat alakítanak ki. A projektet a Bajor Étterem és Vendégházban mutatták be a cégcsoport tulajdonosai.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.