„Milyen legyen Kecskemét 2050-ben?” címmel indított kreatív játékot a Digitális Tudásközpont. A különböző összetételű csapatok megálmodták, megtervezték és végül meg is építették a maketteket, amelyeket ma a városvezetésnek is bemutattak.
Milyen legyen a jövő városa? Milyen Kecskeméten szeretnének élni a helyi polgárok 30-40 év múlva? Ezeket a kérdéseket tette fel 6-8 fős csapatoknak a Digitális Tudásközpont másfél éve azzal a céllal, hogy ők mondják meg, hogy a zöld, a fenntartható, az okos, a korbarát vagy a digitális mit jelentene szerintük a gyakorlatban. Ma a Trendalelke vállalkozó nők, a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum, valamint a Katedra Középiskola mutatta be összesen 5 koncepcióját.
A Varázstáska akciót 2020-ban indította útjára a kecskeméti önkormányzat együttműködő partnereivel. Öt év alatt összesen 721 gyermek több mint 12,1 millió forint támogatást kapott a jótékonysági tanszergyűjtő akció keretében. A mai napon újabb tanszercsomagok átadására került sor az Ifjúsági Otthon tükörtermében, ahol az akcióban együttműködő szervezetek, partnerek is jelen voltak.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.