Címke: U19
Keresés
Dátum választó
Rendezés
1 találat
2023.07.23

Kovács Kolos az U19-es válogatottban

Vasárnaptól keddig az U19-es válogatott edzőtáborában mutathatja meg magát csapatunk fiatal játékosa, Kovács Kolos. A nemzeti csapat programjában ezúttal mérkőzés nem szerepel, egy összetartáson ismerkedhet meg a nemzeti csapat légkörével játékosunk. Kovács Kolost nyáron szerződtettük a Ceglédi VSE-től, azóta minden felkészülési meccsén játszott az NB I-es csapatnak, a Honvéd ellen már gólt is szerzett.
2023.06.09

Egy győzelem felérne a világbajnoki címmel – Váradi Kornél az U19-es vb-ről

Már egy hónap sincs hátra az U19-es kosárlabda-világbajnokságig. A torna június 24. és július 2. között lesz Debrecenben. A magyar válogatott Törökországgal, Dél-Koreával és Argentínával került egy csoportba. A többhónapos felkészülés finisében a korosztályos csapat kapitányát, a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia edzőjét, Váradi Kornélt kérdeztük, aki beszélt a célokról, a magyar utánpótlás helyzetéről és arról is, hogy mit kérdezne Dirk Nowitzkitől.
2023.01.13

Női kézilabda: hengerelt a Loki Kecskeméten

Egészen biztosan lesz jobb mérkőzése idén a Kecskemétnek; úgy tűnt, a KNKSE még nem heverte ki a sérülések, távozó játékosok okozta sokkot. A DVSC U19 elleni találkozón szinte semmi nem működött hazai oldalon, így a Debrecen győzelme – ilyen különbséggel is – megérdemelt volt.