A frissen átadott új telephelyén kezdhette meg a mai munkanapját a Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Vármegyei Egyesülete. Jelenleg 32 főt tudnak foglalkoztatni két műszakban. A munka során rajzlapokat, naptárakat és origami hajtogatáshoz használható színes papírokat csomagolnak be.
Ma adták át hivatalosan a Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Vármegyei Egyesületének új telephelyét. A Fecske utcai ingatlant Kecskemét önkormányzata biztosítja a civil szervezet számára, így az mentesül a bérleti díj fizetése alól. Az egyesület működése az új helyen stabilabbá vált és mivel akadálymentesített, könnyebben megközelíthető lett a mozgáskorlátozottak számára.
A Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. tájékoztatja a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 13/2024. (II.15.) határozata alapján 2024. április 1-től az alábbi menetjegy és bérlet díj, egyéb díj és pótdíj összegek kerülnek alkalmazásra a helyi autóbuszközlekedési hálózaton.
Egyre korábban sötétedik, ezért a látogatási idő is változik a Kecskeméti Arborétumban. A gyűjtemény november 1-től 16 órakor zárja be kapuit.
Novemberben minden nap várják a kikapcsolódni vágyó természetbarátokat, így ünnepnapokon és hétvégén is. A belépés díjtalan!
A budapesti Hősök terén vették át 2023. június 2-án az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság munkatársai a Wallis Motor képviselőjétől azt az 50 új BMW 1250 RT motorkerékpárt, amelyek a fővárosban és a vármegyei rendőr-főkapitányságok illetékességi területén állnak szolgálatba. A járműveket a rendőrség közbeszerzési eljárás keretében szerezte be.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.