A MÁV befejezte az elmúlt időszak legnagyobb műszaki felújítását a Keleti pályaudvaron, ahol augusztus 25-től éjjel-nappal és hétvégén is dolgoztak a szakemberek. Vasárnaptól visszatér a megszokott élet a történelmi főépület csarnokába és peronjaira. A munkagépek helyett ismét a személyszállító vonatok veszik birtokba a pályahálózatot, amelyek újra a Keletiig közlekedhetnek, nem csupán az ideiglenes végállomásokig és átszállópontokig.
A Kecskeméti Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni vétség és ittas járművezetés miatt vádat emelt egy sofőrrel szemben, aki ittasan közlekedve nem állt meg a vasúti átjárónál és az arra haladó mozdonnyal ütközött.
A 20 percet meghaladó késés esetén az utasok visszakapják a jegyár felét, bérleteseknél pedig havi öt ilyen késés után a következő hónap bérlet árából 10 százalék kedvezményt kapnak - jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden a Közlekedési infón, Budapesten.

A Kecskemétet is érintő vasúti fejlesztésekről beszélt Szemereyné Pataki Klaudia a Rádió1 Gong-ban. A polgármester kiemelte az elővárosi, valamint a Szeged-Budapest vonalon, jövőben lezajló beruházásokat, illetve azt, hogy megérett a vasútállomás egy alapos felújításra, amelynek elvégzésére meg is kérte a város vezetője Lázár János minisztert.
A Kecskeméti Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki már a vonaton szóváltásba keveredett, majd a tiszaalpári állomáson rátámadt a jegyvizsgálóként dolgozó sértettre.
Az előttünk álló hosszú hétvégén és az ünnepen várhatóan sokkal többen utaznak a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén. Erre készülve a MÁV-START figyeli az utasforgalmat, és ha kell, több kocsival indítják az InterCity-vonatokat.
Mától elérhető a MÁV okostelefon-alkalmazásának legújabb verziója. Az informatikai frissítéseken túl – egy fontosabb tartalmi változással is találkozhatnak a felhasználók: a főmenüben található térképet felváltotta EMMA, a MÁV-VOLÁN-csoport egységes menetrendi és térképes útvonaltervezője.

Egy európai akció keretében tart ellenőrzést a rendőrség csütörtök reggeltől péntek reggelig vonatokon és pályaudvarokon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi, mert nem sikerült a forgalmi vizsgája. Szerencsére a kecskeméti rendőrök időben érkeztek, így nem történt tragédia.
Személyautó és vonat ütközött össze csütörtök reggel Inárcson, a Rákóczi úti vasúti átjáróban. A gépjárműben két ember utazott, el tudták hagyni a járművet.
Hajtányünnepet rendeztek május elsején a Kecskeméti Kisvasút Állomáson, ahonnan motoros hajtányok indultak Kiskunmajsára. A rendezvényre még Budapestről is érkeztek járművek.

Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket és szeretnék bejárni Európát, 2024. április 16-án déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre. Az ingyenes utazási lehetőség remek alkalom felfedezni Európa országait, a nyelvtudás fejlesztésére és új barátok megismerésére.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.