A helyi zenei értékeket ápoló, és a helyi komponisták műveit bemutató koncertsorozat második hangversenyét rendezték meg november 11-én az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskolában. A hangversenyen az intézménytanárai, Ötvös Csilla gitárművész és a nemrég Kodály Zoltán-díjjal kitüntetett orgona- és zongoraművész, Kovács Levente szerzeményei hangoztak el. A sorozat első koncertjén mutatkozott be Orosz Csaba gitárművész, aki szintén hosszabb ideje komponál. A szép számú közönség örömmel fogadta a komponisták műveit és az előadók produkcióit.
Tegnap este záró rendezvényéhez érkezett az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola kortárszenei hangversenysorozata, amelyet három fiatal kecskeméti zeneszerző műveiből rendeztek.
A most lezárult tanévben különlegesen szép eredményeket értek el az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola fuvola tanszakának növendékei, Vincze Tünde tanárnő diákjai. Melján Anna megnyerte Kiskunfélegyházán a magyar szerzők műveire kiírt versenyt, és különdíjként meghívást kapott a Bartók Rádióban való bemutatkozásra. A fuvola kvartett három versenyen is diadalmaskodott, Peller Annát pedig felvették a Bartók Béla konzervatóriumba. Velük és tanáraikkal találkoztunk iskolájukban.
Ütőhangszeres jótékonysági est a Kodály Iskolában, farsangi kakaókoncert az M. Bodon Pál Zeneiskolában, kulturális gálaműsor a Hírös Agórában, a MEDrigál Kórus jubileumi hangversenye az evangélikus templomban – többek között ezek a programok várják a zeneszeretőket a következő napokban, hetekben.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.